fogpótlás akció

A fogpótlás akció egy olyan lehetőség, ami mindenkit, vagy legalábbis nagyon sok embert vonz. Ennek az az oka,

hogy sajnos a fogak romlanak, és a legtöbb embernek szüksége van erre a szolgáltatásra. Ilyenkor egy fogpótlás akció nagyon jól jön, hiszen ennek az „árunak” a díja nem mindig olcsó.

Az alapprobléma a fogak romlása. Ennek az oka összetett. Vita tárgya az, hogy van-e olyan, hogy valakinek a fogai hajlamosak arra, hogy elromoljanak, genetikailag könnyebb történik meg vele ez a probléma. Vannak olyan örökölhető tulajdonságok, amik tényleg hajlamossá teszik a pácienst a fogak romlására. Ilyen a fogak közötti távolság. Sajnos a nagyobb hézagok esetén könnyebb beleszorul az ételmaradék a fogak közé, ami okozhat szuvasodást. Szintén gondot okozhat az, ha valakinek a fogai barázdáltabbak az átlagnál. Szerencsére ma már nagyon jó eljárások vannak arra, hogy ezek a tulajdonságokat korrigálni lehessen. A fogak közötti hiányt orvosolja a fogszabályozás, a barázdákat pedig barázdazárással lehet megszüntetni.

De vannak olyan tényezők, amik rombolják a fogakat, és nem lehet teljesen kiküszöbölni. Ilyen az idő. A fogak felszíne egy idő után elkopik, ami miatt elkezdhetnek romlani.

A fogak harmadik nagy ellensége az életmód. Vannak bizonyos ételek, amiket ajánlott kerülni az egészséges fogsor érdekében. Ilyen az élesztő és a cukor. A szájban lakik a streptococcusmutans nevű baktérium, aminek a fő eleségei között ott van a cukor és a szénhidrát. Ez az élőlény ugyanis savakat termel, ami felpuhítja a fogzománcot. Szerencsésre az a tényező kiiktatható megfelelő életmóddal. Az egészséges étkezés nagyon sokat segít abban, hogy a fogak sokáig egészségesek maradjanak. Legalább ennyire lényeges az alapos és gyakori fogmosás. Minden étkezés után szükséges a fogak tisztítása. Ez nemcsak a fogkefe használatából áll, hanem a fogak közé szorult ételmaradékot is el kell távolítani. Ez legkönnyebben fogselyemmel lehet. A nyelven is élhetnek baktériumok, amiket segít elpusztítani a nyelvkaparó és a szájvíz.

A rendszeres – legalább évenként egyszeri – fogorvosi kontroll is lényeges. A fogak romlását nem lehet visszafordítani, de minél előbb észreveszi a szakember a problémát, annál hatékonyabban lehet kezelni azt. A nyers élelmiszer elősegíti az öntisztulás folyamatát. Ezért ajánlott sok gyümölcsöt és zöldséget fogyasztani. A kalcium, a D – vitamin és a fluorid fogyasztása is szerepet játszik a fog szuvasodás megelőzősében. Ezek fogyasztása már a várandósság alatt is nagyon fontos, hiszen a fogak kialakulása már a magzati élet alatt elkezdődik.

A fogszuvasodás több fázisból áll. Tudni kell erről a problémáról, hogy a folyamatot nem lehet visszafordítani, mindössze megállítani, és a keletkezett károkat kijavítani, töméssel vagy fogpótlással. A fogszuvasodást a korai szakaszban mindössze pár fehér folt jelzi, ami a fogzománcon jelenik meg. Dohányosok esetében nem mindig lesznek ezek fehér színűek, barnás árnyalatot is felvehetnek. A rendszeres fogászati kontroll azért is nagyon fontos, mert az ilyen korai szakaszban felismert problémát könnyen és jó eredménnyel lehet kezelni. Ezek a fehér foltok hasonlítanak a fogkőhöz, de egy szakember könnyedén meg tudja őket különböztetni. Ha szuvasodás eléri a fogbelet, akkor a probléma gyulladással és fájdalommal is jár, hiszen a dentinben idegek is vannak. Eddig nem érdemes várni, hiszen ekkor már nem biztos, hogy egy sima tömés megoldja a problémát, könnyen lehet, hogy gyökérkezelésre is szükség lesz.

A kezdeti szuvasodás csak szemmel látható, egyéb jele nincsen. A fizikai szimptómák akkor jelentkeznek, amikor a probléma már eléri a fogbél. Ilyenkor a fogzománc alatt lévő dentin már nem tud olyan jó minőségben tartani, mint kellene és beszakadhat. Ehhez elég lehet egy erőteljes harapás is.

A fogak romlásának a jelei a következők:

  • A fogak érzékenyebbek lesznek. Ez étkezés közben szokott jelentkezni. Ilyenkor a fogakban fájdalom, vagy kellemetlen érzés jelentkezhet hidegnél, melegnél vagy pedig fűszeres íznél.
  • A fogakon barna vagy fehér foltok jelennek meg. Ezt a páciens nem mindig veszi észre, inkább a fogorvos szokta észlelni ezt a szimptómát. Ezért fontos, az évenkénti ellenőrzés, hiszen ezek az elszíneződések a kezdeti stádiumban szoktak megjelenni.
  • Amikor már nem kezdeti stádiumban van a fogszuvasodás, akkor fájdalom is jelentkezik. Ez lehet éles is, de van amikor tompán lüktető.

Sajnos ezt a betegséget nem lehet visszafordítani, de meg lehet állítani, és ma már nagyon jó megoldások vannak, hogy töméssel és fogpótlással helyrehozzanak egy eredetihez hasonló állapotot. Amikor a fogak romlása kezdeti stádiumban van, akkor egy sima töméssel megoldható a probléma. Ennek a megoldásnak az a lényege, hogy a fogorvos kitisztítja az üreget, aztán betömi. Régebben az fémekkel, amalgámmal történt meg, de ez az anyag mára már elavultak számít. Ennek az az oka, hogy egyrészt a megoldás nem esztétikus, a tömésen jól látszik az, hogy nem az eredeti fog. De vannak ennél komolyabb okai is annak, hogy a fogorvosok ma már nem használnak amalgámot. A nyál káros anyagokat old ki a fémből. Ezek szép lassan lerakódta a szervezetbe, egy idő után egészségügyi problémákat okozva. A ma használt fehér tömés színe ma már tökéletesen igazodik a fogakhoz, hiszen többféle árnyalata is létezik. A fogorvos mindig azt használja, ami megegyezik a fogak színével. Ráadásul a megoldásnak semmi egészségkárosító hatása sincsen.

Sajnos a tömés nem minden esetben oldja meg a problémát. Könnye előállhat egy olyan helyzet, hogy a fogak egy részét, vagy akár az egészét pótolni kell. Ilyenkor több megoldás is lehetséges. A legegyszerűbb technika  a héj, amikor egy burkot tesznek a fogra. Ennek egyetlen funkciója az, hogy esztétikailag javítja a hibát. A fogak funkcióját koronával lehet visszaállítani.  Ilyenkor a fogat először lecsiszolják, aztán egy burok kerül rá. Sokan nem szeretik a csiszolást. (Ami teljesen érthető.) Szerencsésre ma már elég fejlett ahhoz a fogászat, hogy legyen lehetőség csiszolás nélküli koronára is. Ilyenkor finom kazettákkal rögzítik a fogakat. Ha több fogat kell pótolni, akkor szoktak fogászati hidat használni. Ennek ez eljárásnak a lényege, hogy hidat tesznek a pótolandó fogak helyére, amin a műfogak vannak. A hidat általában két korona tartja. A koronának több fajtája is van attól függően, hogy miből készül. Ez lehet műanyagól, fémkerámiából, kerámiából vagy pedig cirkonium – oxidból.

A legszélsőségesebb az az eset, amikor az összes fogat pótolni kell. Ilyenkor műfogsorra van szükség. Ennek is több fajtája van. A hagyományos protézis lassan kimegy a „divatból’” Enne az az oka, hogy a megoldás nem elég stabil, ezért számos probléma adódik vele, nem pótolja megfelelő minőségben az eredeti fogakat. Pár éve megjelent a fix fogsor, amivel már megfelelő minőségben lehet „helyettesíteni” az eredeti fogsort. Ez egy nagyon jó megoldás, szerencsére létezik olyan fogpótlás akció, aminek a segítségével ezt a terméket lehet olcsóbban megkapni.

 

Meghatároznak fogpótlás árak

A fogpótlás árak nagysága egy olyan kérdés, ami meghatározhatja azt, hogy a páciens milyen technikát és melyik rendelőt választja. Igen, a fogpótlás árak fogorvosonként változhatnak. Ezek a díjak nem minden esetben arányosak a minőséggel, néha szerényebb árért is lehet nagyszerű színvonalú szolgáltatást kapni. A díjak nemcsak a munkát végző szakembertől függenek, hanem attól is, hogy milyen anyagból készülnek. A legolcsóbb a műanyag fogpótlás. Ez nem túl jó minőségű, általában csak átmeneti megoldásként szokták alkalmazni. A fém fogpótlások valamivel drágábbak, jól lehet vele rágni, ellenállnak a nyál bomlasztó hatásának, viszont színe nagyon eltér az eredeti fogakétól. A fémkerámia és a kerámia koronák színe teljesen megegyezhet a többi fogéval, viszont valamivel sérülékenyebbek, mint a fém. A cirkonium – oxid a legtökéletesebb megoldás, ám ebben az esetben a legmagasabbak a fogpótlás árak.

A legjobb fogpótlás akció

Létezik olyan  fogpótlás akció, amire kifejezetten vágyik? Erre akár az is lehet a válasz, hogy a legjobb fogpótlás akció az, amikor a technika teljesen ingyen van. Ez viccesen hangzik, hiszen senki nem gondolja komolyan, hogy ilyen létezhet. Pedig van. A Mechwart Dentálnál (Elérhetőségeinket megtalálja, ha rákattint bármelyik menüpontunkra. A mellékoldalakon, jobb oldalon ott lesz az információ.  Személyes találkozó előtt mindenképpen időpont egyeztetés szükséges.)maga a protézis teljesen ingyenes. Ez elsőre nem hangzik komolyan, ügyfeleink rá is szoktak kérdezni még egyszer erre, hiszen nem biztosak abban, hogy jól hallottak. Amiért fizetni kell az a beültetéshez kapcsolód költségek. Így díjainkat leginkább a beültetéshez szükséges implantátum száma határozza meg. Jöjjön el hozzánk, kérjen árajánlatot! Ez az összeg ennek a fogpótlás akciónak a segítségével nagyon kellemes lesz.

 

 

A fogpótlás lehetőségei

A fogpótlásnak többféle fajtája létezik, ez egy gyűjtőfogalom. Ez a szolgáltatás nélkülözhetetlen az egészséges élethez, hiszen a fogak sajnos szuvasodnak. Ennek okai összetettek, benne van a genetikai hajlam, az, hogy idővel a fogak elkopnak, és a baktériumok tevékenysége is. Megfelelő étkezéssel és a fogak tisztán tartásával le lehet lassítani ezt a folyamatot, de megállítani nem. (Ez egy szomorú tény.)  A fogzománc elkopik, lyuk keletkezik rajta. A probléma annál könnyebben megállítható, mivel előbb fény derül rá. Kisebb méretű rés esetén elég egy tömés, de nagyobb problémánál már pótolni kell a fog egy darabját, vagy akár az egészet. A legvégső esetén az, amikor a teljes fogsort el kell távolítani, vagy pedig magától hullik ki, így a teljes fogpótlás, a teljes fogsor pótlása szükséges. Az „Árak” menüpont alatt fog díjakat találni, ami a protézis beültetéséhez kapcsolódó anyag költségek és munkadíjak.

Eltűnt a fix fogsor ára?

Eltűnt a fix fogsor ára? Mi miatt nem található ez az információ a mechwartdental.hu oldalon? Mekkora  nagyságú a weboldalhoz tartozó rendelőben (Elérhetőségeinket megtalálja, ha rákattint a legfelső menüsor „Kapcsolat” menüpontjára. A cím, az e-mail cím mellett itt található telefonszámunk, melyen időpontot tud kérni.) a fix fogsor ára? Hol lehet ezt megtudni? A műfogsor díja nem véletlenül maradt le honlapunkról, hanem azért, mert náluk ez a termék teljesen ingyenes. (Igen, tisztában vagyunk ezzel, hogy ez hihetetlenül hangzik pácienseink nagy része rá is szokott kérdezni.) Természetesen vannak áraink, ám ezek a protézis beültetéséhez kapcsolódó anyag költségek és munkadíjak. A fix fogsor ára nem emeli  meg ezeket a díjakat.

 

Forradalmian új megoldás fix fogsor

A fix fogsor egy teljesen új megoldás, ami forradalmian új lehetőségeket nyit meg ezen a téren. Akinek protézist kell viselnie, az tisztában van azzal, hogy ez a megoldás hiába jobb, mint a fogatlanság állapota, mégis sok gonddal jár. Ennek főleg az az az oka, hogy a hagyományos műfogsor nem elég stabil, sajnos elmozdul. Gondot jelent még az is, hogy a technika része egy műanyag lemez, ami a szájpadláshoz illeszkedik, és hányingert és émelygést okozhat. A fix fogsorral ezek a problémák elmúlnak. A megoldás lényege, hogy a protézis rögzítését az állkapocscsontba ültetett mini, titánból készült implantátumok biztosítják. Ezért a technika teljesen stabilan áll, de igény szerint a páciens bármikor eltávolíthatja, és vissza is helyezheti önmaga. A fix fogsor azok számára is megoldást jelent, akinek az csontállományuk már nem olyan jó minőségű. Ez esetben csontpótlás után lehetővé válik a megoldás, a fix fogsor alkalmazható lesz.

 

A végleges műfogsor rögzítés

A  végleges műfogsor rögzítés egy nagyon sokak által áhított megoldás, hiszen rengeteg problémát old meg a technika. Mi miatt olyan lényeges ez a tulajdonsága a protézisnek? A végleges műfogsor rögzítés megoldja azokat  a problémákat, amiket az instabil protézis okoz. Ezek a következők:

  • A hagyományos műfogsor rögzítéssel nem lehet megfelelő minőségben enni. Ez nemcsak az étkezés örömöt veszi el, hanem az emésztésre is kihat, hiszen ez folyamat már a szájban megkezdődik.
  • A hangképzésben a fogak is részt vesznek, és ehhez stabilan kell állniuk.
  • A hagyományos műfogsor – sajnos – kieshet, ami kellemetlen.
  • A fenti problémák miatt kialakulhat egy szociális szorongás.

Ezeket a gondokat a stabil végleges műfogsor rögzítés megoldja.

Rögzített fogsor a Mechwart Dentálnál

A Mechwart Dentálnál (Elérhetőségeinket megtalálja a legfelső menüsor végén, a „Kapcsolat” menüpont alatt. Személyes találkozóhoz minden esetben szükség előzetes időpont egyeztetés.) főleg fixen rögzített fogsor behelyezésével foglalkozunk. Ez egy nagyon friss technika. A rögzített fogsor – ahogy a neve is mondja – stabilan áll, nem mozog, így az étkezés sokkal könnyebb vele, mint a hagyományos protézissel. A rögzítés titánból készült, mini implantátumok segítségével történik. Az implantátumok annyira vékonyak, hogy behelyezésükhöz a legtöbb esetben nem szükséges csontfeltárás, vagy pedig metszés. Az apró méret további előnye az is, hogy akkor is behelyezhetőek az implantátumok, hogy nem jó minőségű az állkapocs csontállománya. Az ilyen módon rögzített fogsor bármikor eltávolítható, de amíg a helyén van, addig stabilan áll.

Protézis rögzítés mini implantátumokkal

A protézis rögzítés nagyon fontos feladat, ez határozza meg a technika minőségét. A hagyományos műfogsor esetén a megoldást a vákuumhatás, a pontosan illeszkedő alaplemez és a gravitáció tartja helyén a műfogsort. A hagyományos protézis sokkal jobb, mit a teljes fogatlanság állapota, de nem tökéletes megoldás, hiszen nem elég stabil. Szerencsére ma már van megoldás: a fix fogsor. A fix protézis rögzítés nagyon jó minőségben biztosítja a stabilitás. A technika lényege, hogy az állkapocscsontokba titánból készült mini implantátumokat ültetünk, amik fixen rögzítik a műfogsort. Ezek az implantátumok annyira vékonyak, hogy a legtöbb esetben nem szükséges sebészeti beavatkozás a behelyezésükhöz. Jöjjön el a Mechwart Dentálhoz!(Elérhetőségeinket megtalálja a legfelső menüsor végén, a „kapcsolat” menüpont alatt.  Személyes találkozó előtt mindenképpen időpont egyeztetés szükséges.) A fix protézis rögzítés meg fogja oldani az Ön problémáit is.

A műfogsor rögzítés

Mi olyan lényeges a műfogsor rögzítés? Miért kell ennek a technikánk olyan hibátlanul működni? A műfogsor rögzítés egy nagyon fontos tényező, hiszen ezen a tulajdonságán múlik a protézis minősége. A színvonalas műfogsor elsődleges. Ennek az az oka, hogy a protézisnek szilárdan kell állnia, nem szabad elmozdulnia, ahhoz, hogy a rá háruló feladatokat megfelelő minőségben kivitelezze. Ezek között ott van az arc támasztása, a megfelelő minőségű rágás és beszéd és stabilitás. Ez régebben nem volt olyan jó minőségű, mert a hagyományos műfogsort a vákuumhatás, a pontosan illeszkedő alaplemez és a gravitáció biztosította ezt. Ez miatt nem funkcionált megfelelően, esetleg egy erőteljesebb köhögésnél vagy hangos nevetésnél kiesett. Ezért a páciens kellemetlenül érezheti magát, hiszen tudja, hogy protézise nem elég stabil. A fix műfogsor rögzítés azonban megoldja ezeket a problémákat. (Tudjon meg többet a technikáról, kattintson a legfelső menüsor „Szolgáltatásaink” menüpontra.)