A fogpótlás lehetőségei rendkívül szélesek. Ennek oka, hogy a probléma is többféle lehet, és a különböző páciensek igényei is eltérnek egymástól. A fogpótlás lehetőségei akkor lesznek fontosak, amikor egy sima tömés már nem oldja meg a problémát, hanem a fogak egy részét vagy egészét pótolni kell. (Ezért is nagyon fontos az évenkénti fogorvosi ellenőrzés, hiszen ez is egy olyan probléma, amit minél előbb észrevesznek, annál könnyebb kezelni. A szuvasodás folyamatát nem lehet visszafordítani, de meg lehet állítani.)
A fogszuvasodás okai nem teljesen tisztázottak, valószínűleg több tényezőre is visszavezető a probléma. Ezek között ott van a genetikai adottság. A fogak emberenként kicsit különbözhetnek. Vannak, amikor a fogak torlódnak, vagy azoknak felszíne valamivel barázdáltabb az átlagnál. Ebben az esetben a fogszuvasodás nagyobb eséllyel fog bekövetkezni. (Szerencsére a mai fogászati eljárásokkal nagyon sokféle probléma oldható meg. Így ezeket az állapotokat is lehet korrigálni, fogszabályozással, vagy pedig barázdazárással.) A fogszuvasodás nagyban összefügg az elfogyasztott táplálékkal. A magas szénhidrát és cukor tartamú ételek nagyban növelik a fogszuvasodás esélyét. Megfelelő táplálkozással csökkenthető az esélye annak, hogy kialakul ez a probléma. Ez összefügg a következő okkal is. A fogak romlásáért felelősség tehető a streptococcusmutans nevű baktérium, aminek a fő eleségei között ott van a cukor és a szénhidrát. Ez az élőlény ugyanis savakat termel, ami felpuhítja a fogzománcot. A fogak tönkremenetelében szerepet játszik még az idő is. A kor előre haladásával a fogak megkopnak, sérülékenyebbek lesznek. Ezért ahogy halad előre az idő, annál több gond adódhat a fogakkal. A fogszuvasodás több fázisból áll. Tudni kell erről a problémáról, hogy a folyamatot nem lehet visszafordítani, mindössze megállítani, és a keletkezett károkat kijavítani, töméssel vagy fogpótlással. A fogszuvasodást a korai szakaszban mindössze pár fehér folt jelzi, ami a fogzománcon jelenik meg. Dohányosok esetében nem mindig lesznek ezek fehér színűek, barnás árnyalatot is felvehetnek. A rendszeres fogászati kontroll azért is nagyon fontos, mert az ilyen korai szakaszban felismert problémát könnyen és jó eredménnyel lehet kezelni. Ezek a fehér foltok hasonlítanak a fogkőhöz, de egy szakember könnyedén meg tudja őket különböztetni. Ha szuvasodás eléri a fogbelet, akkor a probléma gyulladással és fájdalommal is jár, hiszen a dentinben idegek is vannak. Eddig nem érdemes várni, hiszen ekkor már nem biztos, hogy egy sima tömés megoldja a problémát, könnyen lehet, hogy gyökérkezelésre is szükség lesz.
A kezdeti szuvasodás csak szemmel látható, egyéb jele nincsen. A fizikai szimptómák akkor jelentkeznek, amikor a probléma már eléri a fogbél. Ilyenkor a fogzománc alatt lévő dentin már nem tud olyan jó minőségben tartani, mint kellene és beszakadhat. Ehhez elég lehet egy erőteljes harapás is.
Összefoglalva ennek a problémának a legjellemzőbb tünetei a következőek:
- étkezés közben problémák adódhatnak, hiszen a fog érzékenyen reagál olyan ingerekre, mint a sós vagy az édes íz, a hideg vagy a meleg
- a fogak tompán és lüktetően fájnak (Ez csak súlyos problémák esetén szokott megjelenni. A rendszeres fogászati kontroll segít abban, hogy a probléma még ez előtt a fázis előtt felfedezésre kerüljön, és orvosolva legyen.)
- a fog felületén fehér foltok jelennek meg, a fog mélyebb barázdáiban és a fogak között pedig barnás elszíneződés lesz látható
Ha a szuvasodást korai szakaszban felfedezik, akkor a fogpótlás lehetőségei szóba sem kerülnek. Ezeknek az alkalmazására akkor van reális lehetőség, ha a tömés már nem oldja a meg bajokat. A fogpótlás lehetőségei függnek a probléma jellegétől, hogy a gondok hány fogat érintenek és milyen mértékben. A következőek a fogpótlás lehetőségei:
héj: ez a megoldás egy burkot jelent a fog felszínén. A fogsor funkcióját nem lehet vele javítani, a megoldás inkább esztétikai problémákon javít.
Korona: ez is egy burok, de abban különbözik a héjtól, hogy nemcsak esztétikai előnye van, hanem a fogsor funkcióját is javítja. Ezért felhelyezéséhez le kell csiszolni a fogakat. Ez a fajta fogpótlás többféle anyagból is elkészülhet. A legrosszabb minőséget a műanyag koronák jelentik Ezeket csak átmeneti megoldásként szokták alkalmazni, amíg a végleges fogpótlás nem készül el. Sokkal minőségibb megoldást jelentenek a kerámia, fémkerámia és fém koronák. A fém valamivel erősebb, de nem annyira esztétikus, nem kelt természetes hatást, míg a kerámia fogpótlásról akár azt is hihetik, hogy az eredeti fogak. A fémkerámia korona lényege, hogy a fogak felszínére egy fémréteg kerül, majd erre egy kerámiából készült esztétikai borítás. A technikának a veszélye, hogy a fogak alsó részénél kilátszódhat a fém. Ez főleg visszahúzód ínyű páciens esetében történhet meg könnyen. A cirkon koronák általában vállas kialakításúak, így benyúlnak az íny alá. Ez a megodláds a legtökéletesebben illeszkedő technika, ugyanis a koronát egy számítógépes leképzés alapján egy speciálsi CAD/CMA gép készíti el.
Híd: a híd egy lemez, amin több műfog van. A technika több fognak a pótlását biztosítja. Nagyon fontos az, hogy mik lesznek a híd pillérei, mik tartják a megoldást. Általában ez két korona vagy fog, esetleg implantátum szokott lenni. A híd megtervezése kapcsán fontos azt is figyelembe venni, hogy a rágóerő mindig a pilléreket terheli meg, így nagyon hosszú híd esetén nem árt egy – egy plusz pillért is beépíteni a rendszerbe. A plusz pillérek megtervezése során nem csak a híd kiterjedését kell figyelembe venni, hanem azt is, hogy a tartó fogak – amennyiben fogak tartják a fogpótlást és nem implantátumok – milyen állapotban vannak, mennyit bírnak ki. A híd is készülhet többféle anyagból. A műanyag híd itt is átmeneti megoldásként van csak jelen, ugyanis a technika nem túl tartós. A híd készülhet fogászati fémből is. Ez már egy sokkal tartósabb megoldás, de esztétikailag nem olyan minőségű, mint a cirkonium – oxid híd. Ez a technika tartós, szilárd és teljesen természetes hatást nyújt. Léteznek még kerámia hidak is, ám ezzel csak egy fog pótolható, és az is csak elöl.
A fogpótlás lehetőségei akkor is megoldást kínálnak, amikor nem egy vagy pár fogat kell pótolni, hanem egy egész fogsort. A műfogsor abban különbözik a koronától és a hídtól, hogy a páciens bármikor önmaga eltávolíthatja, és vissza is helyezheti azt.
Rögzítés szerint a műfogsornak két fajtája van a hagyományos technika és a fix fogsor. A hagyományos megoldás egy műínyből, egy alaplemezből és a műfogakból áll. Itt a rögzítést a vákuumhatás és a pontosan illeszkedő alaplemez biztosítja. Ennél sokkal stabilabb megoldás a fix fogsor, ahol a protézist az állkapocscsontba ültetett implantátumok tartják.
A fogpótlás lehetőségei mindig kicsit mások, a pontos technikát a fogorvos és a páciens közösen beszélik meg.