fbpx

A fogsorkészítés egy hosszadalmas folyamat, akár több hónapig is eltarthat. Ennek az az oka, hogy ennek a technikának nagyon pontosnak kell lennie, mivel ez egy bonyolult szerkezet, nagyon sok funkciója van a fogaknak. Ezek a következők:

  • A fogak elsődleges feladata a rágás. Ez nem csak azért szükséges, mert az étkezés élvezet, hanem azért is mert az emésztés már a szájban megkezdőik. Ebben a fogaknak nagyon nagy szerepe van. (Mellettük még a nyál is nagy szerepet játszik a folyamatban.) A szájüregben egy előemésztés történik, amit a gyomor fejez be. A nem megfelelő minőségű rágás ezért emésztési problémákákat okoz.
  • A fogak a hangképzésben is részt vesznek. Ezért fogsor hiányában beszédhiba alakulhat ki.
  • A fogak támasztják az arcot.
  • A fogak védelmi funkciót is ellátnak. Az alattuk lévő csontállományt védik, amik a fogsor hiányában elkezd romlani, sorvadni.
  • A fogak egymást támasztják. Egy – egy fog hiánya esetén a fogsor girbe – gurba lesz. Ezen csak fogszabályozással lehet segíteni.

Ezért a fogsorkészítés nemcsak hosszadalmas folyamat, hanem nagyon pontosnak is kell lennie. A fogsorkészítés egyik első lépéseként az is megtörténhet, hogy a még meglévő de nagyon rossz állapotú fogakat eltávolítják. Ilyenkor a végleges fogsor elkészültéig a páciens ideiglenes protézist kap. Ez általában egy műanyag megoldás szokott lenni, ami nem túl tartós, de az átmeneti időszakra megfelel.

A jó fogsor több feltételnek is megfelel. Ezek közül az egyik az esztétikai funkció, ilyenkor nem vagy csak nagyon nehezen lehet észrevenni, hogy a páciens fogsora nem az eredeti. De nagyon lényeges az is, hogy stabilan álljon, így a rágás és a hangképzés megfelelőlen működjen. A jó műfogsor jó minőségben látja el a következő feladatokat:

  • A rágóképesség helyreáll, az étkezés újra öröm lesz, nem jár kellemetlenségekkel.
  • A fogak hiányában megváltozott arcvonások újra a régiek lesznek.
  • A fogsor esztétikus lesz.
  • Az állkapocsízület nem károsodik tovább.
  • A hangképzés újra tiszta lesz.
  • A fogsor hiányában fellépő szorongások, gátlások eltűnnek.

A fogsorkészítés első lépése az, hogy a páciens és a fogorvos összeülnek, és megbeszélik a részleteket. Ilyenkor a páciens elmeséli, hogy mit vár el a beavatkozástól, mi lenne számára az ideális állapot. A fogorvos megvizsgálja az ügyfél fogait, átnézi a szájüreg és a nyaktájék állapotát, illetve minden fontos jellemzőről tájékozódik. Ezek után a páciens és a szakember megbeszélik a beavatkozás részleteit, menetét. Az árak is ilyenkor kerülnek szóba, tisztázódnak le.

A következő lépés a lenyomat vétel. Ez egy anatómiai lenyomat. Lényege, hogy a fogorvos egy speciális kanálban gipszet helyez, amibe a fogsort benyomja. Ez nem jár fájdalommal, érzéstelenítés így nem szükséges. Azonban egy kellemetlen művelet, hiszen a páciens könnyen érezhet hányigert vagy émelygést. Ez a lenyomat azért kell, mert a fogtechnikus ennek alapján készíti el az egyéni kanalat. Ez egy olyan technika, ami a páciens állkapcsához érintkezik, így levehető vele a személyre szabott lenyomat. Ez egy nagyon pontos lenyomat, ami elengedhetetlen feltétele annak, hogy a fogtechnikus elkészítse a teljes fogsort. Erre a következő ülésen kerül sor. Ezt funkciós lenyomatnak nevezik, mivel ilyenkor a páciensnek olyan mozgásokat kell végeznie a szájával, amit a mindennapi élet során is megtesz. Ilyen a csücsörítés, a nevetés vagy éppen a nyelv mozgatása. A lenyomat újra a laboratóriumba kerül, ahol ennek alapján elkészül a harapási sablon. Ez a technika nagyon hasonlít a végleges műfogsorhoz, azonban itt az alaplemezen nem találhatóak műfogak, hanem egy viasztömb. A harapási sablon feladata, hogy a fogorvos beállítsa az állkapocscsontok vízszintes és függőleges viszonyának beállítása. Nagyon fontos feladata ebben a szakaszban az is, hogy a fogak nagyságát, magasságát meghatározzák. Ebben a folyamatban nagyon nagy szerepe van annak, hogy a páciens mit érez, hogy komfortos neki a műfogsor. Ekkor nemcsak a fogak magassága lesz meghatározva, hanem az elhelyezkedésük is. Van még egy nagyon fontos feladata. (Ami inkább a páciens számára lényeges, hiszen szakmai szempontból nincsen akkora jelentősége.) Ez pedig a fogak színének meghatározása. A jó protézisen nem látszik az, hogy műfogsor. Ez akkor tud megtörténni, ha fogak természetes színűek, a túl ragyogó fehér szín nem tűnik eredetinek, főleg egy idősebb páciens esetében. Ha ebben is konszenzus született, akkor elkészül   a próbafogsor. Ez még nem a végleges technika, de nagyon fontos, hiszen ilyenkor még lehet rajta finomítani, bármilyen probléma akad, akkor van lehetőség a korrekcióra. A fogorvos ellenőrzi az alaplemez stabilitását. Ennek tökéletesnek kell lennie, hiszen a mozgó alaplemez számtalan probléma forrása lehet. (Ezek között olyan kellemetlenségek is akadnak, hogy a nehezen rágható ételeket nem lehet vele fogyasztani, de a mozgó alaplemez kidörzsölheti az ínyt, aminek a következménye, hogy a protézist nem tudja a páciens tovább viselni.) Amennyiben a páciens teljesen elégedett a próbafogsorral, elkészülhet a végleges műfogsor. A protézissel időnként ellenőrzésre kell visszajárni.

Ez a fogsorkészítés menete, ha hagyományos protézisről van szó, ami egy alaplemezből, egy műínyből és a műfogakból áll. Kicsit más a helyzet, amikor fix fogsorról van szó. Ilyenkor nagyon sok esetben nem kell a protézist elkészíteni, hiszen, ha a páciens előtte már viselt műfogsort, akkor- egy kis átalakítás után – ez is megfelelhet. A fix fogsorkészítés fontos lépése az implantátumok beültetése. Ehhez megfelelő csontállomány szükséges. Amennyiben ez nincsen, akkor sem kell lemondani a páciensnek erről a technikáról. Az esetek többségében a csontállomány minősége pótolható. Igaz ilyenkor hosszabb lesz a fogsorkészítés folyamata, később érheti el a páciens a végleges állapotot. Ennek ellenére nem szabad erről lemondani, hiszen a végeredmény egy hibátlanul funkcionáló fogsor lesz. A fix fogsor implantátumainak beültetéséhez nem kell műtét, sem altatás, hanem helyi érzéstelenítésben szokott történi. Ennek az az oka, hogy az implantátumok nagyon vékonyak, nem véletlenül nevezik őket tűimplantátumoknak. Átmérőjük 1,8 és 3,9 mm között mozog.

A kész műfogsor is okozhat problémákat. Ezek a következők:

  • Idő kell ahhoz, hogy a páciens megszokja azt, hogy van valami idegen test a szájában.
  • A kivehető fogsor behelyezése és kivétele nem egyszerű. Ezt a fogorvos meg fogja mutatni, és egy idő után már könnyen megy mindenkinek.
  • A kivehető fogsorral először nem lesz egyszerű az ételek megrágása, ezt gyakorolni kell. Az is előfordulhat, hogy egy – két hónapnak is kell telnie, amíg ez kényelmesen fog menni. Arra is oda kell figyelni, hogy a páciens ne csak a fogsor egyik oldalát használja, hanem mind a kettőt. Ez azért fontos, mert a protézis elmozdulhat, ami akár a nyálkahártyát is megsértheti.
  • Előfordulhat, hogy az ízérzékelés megváltozik, romlik.
  • Rövid ideig, csak néhány napig tart az a probléma, hogy a beszéd elmosódottá válik. Ez azonban gyorsan korrigálódik, a páciens hamar megtanul újra tisztán beszélni a protézissel is.
  • Újra meg kell tanulni rágni. Nem ajánlott az, hogy a páciens rögtön az első időszakban kemény, nehezen rágható ételeket fogyasszon.
  • Van pár ételtípus, amit kerülni kell a kivehető fogsort viselőknek. Ez a ragacsos, a túl forró, a nagyon kemény és a morzsálódó táplálékok.
  • Előfordulhat, hogy a műfogsor nyomja az ínyt, fájdalmat okoz. Ebben az esetben a protézis nem illeszkedik megfelelően. Ennek a problémának kijavítása a fogorvos feladata.
  • A kivehető fogsor elmozdulhat erőteljes köhögés közben. Ugyanez vonatkozik a nevetésre is. (A fogprotézis stabilitását különböző rögzítő krémekkel lehet javítani.)
  • Ha a páciensnek már volt előző fogsora, akkor ezt már nem szabad viselni. Ennek oka, hogy ez esetben az új kivehető fogsort nehezebb, vagy lehetetlen lesz megszoknia a páciensnek.

Fontos, hogy a páciens ezeket jelezze a fogorvosának, hiszen a fogsorkészítés befejezte után is korrigálhatók a gondok.

 

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published.

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .