A műfogsor számos problémát szűntet meg, nagyban javítja a páciens életének minőségét. Ez a megoldás akkor szükséges, amikor a fogsor olyan állapotba kerül, hogy nincsen más lehetőség, el kell távolítani azt, esetleg már nincsen meg a fogak. Ilyenkor mindenképpen szükséges a műfogsor. Ugyanis a fogsor hiánya számos problémának a forrása. Ezek a következőek:

  • A fogak elengedhetetlen a megfelelő minőségű emésztéshez. Az étel feldolgozás már a szájüregbe elkezdődik. Az elől lévő metszőfogak feldarabolják az ételt, míg a hátul lévő őrlőfogak szétzúzzák. A folyamat közben az étel átitatódik nyállal, ami által egyrészt elkezd megemésztődni, másrészt pedig könnyebb lesz lenyelni, és a keményebb étel sem sérti meg a nyelőcsövet.
  • Ebből következik, hogy a fogak hiánya miatt emésztési zavarok alakulhatnak ki.
  • A fogaknak kulturális jelentőségük is van. Hiányuk a legtöbben igénytelenséggel párosítják. A szépség, az igényes kinézet elengedhetetlen kelléke az egészséges fogak. Ez miatt van az is, hogy a fogak elvesztése nem csak testi, hanem lelki probléma is. A páciens fogak nélkül nem érzi magát komfortosan, lassan, vagy akár gyorsabban is elkezdik kerülni az embereket, akár magányossá is válhat.
  • Az íny puha és sérülékeny része a testnek. Ebben szerepet játszik az is, hogy egy nyitott, kevésbé biztonságos helyen, a szájüregben helyezkedik el. A fogak védik az ínyt a sérülésektől.
  • Fontos az egész fogsor megléte. A hiányos fogsor esetén a meglévő fogak túl lesznek terhelve, ami miatt ízületi problémák alakulhatnak ki.
  • A fogak egymást is tartják. Hiányzó fogak esetén a meglévő fogak elmozdulhatnak, eldőlhetnek. Ez rontja a rágás minőségét, ráadásul nem túl esztétikus látvány. Ezen a problémán fogszabályozással lehet segíteni.
  • A fogatlan fogíny könnyen begyulladhat, ami miatt az állkapocs csontállomány minősége is romolhat.
  • A fogak támasztékul szolgálnak az arcnak, ami a fogsor hiányába beesetté válik.
  • A fogak részt vesznek a hangképzésben, hiányukban a beszéd érthetetlenebb lesz.

Ezek miatt a fogakat mindenképpen pótolni kell. Ezekre a legelterjedtebb megoldás a kivehető fogsor, ami egy alaplemezből, a műínyből és a rajta lévő fogakból áll. Ez  a megoldás nem oldja meg rögtön az összes problémát. Néhány hét, vagy esetleg hónap is szükséges ahhoz, hogy a nyelv és a szájüreg alkalmazkodjon a megváltozott helyzethez. A műfogsor az első időszakban a következő problémákat okozhatja.

  • Idő kell ahhoz, hogy a páciens megszokja azt, hogy van valami idegen test a szájában.
  • A műfogsor behelyezése és kivétele nem olyan egyszerű, amilyennek elsőre tűnik. Ezt a fogorvos meg fogja mutatni, és egy idő után már könnyen megy mindenkinek.
  • A műfogsorral először nem lesz egyszerű az ételek megrágása, ezt gyakorolni kell. Az is előfordulhat, hogy egy – két hónapnak is kell telnie, amíg ez kényelmesen fog menni. Arra is oda kell figyelni, hogy a páciens ne csak a fogsor egyik oldalát használja, hanem mind a kettőt. Ez azért fontos, mert a protézis elmozdulhat, ami akár a nyálkahártyát is megsértheti.
  • Előfordulhat, hogy az ízérzékelés megváltozik, romlik.
  • Rövid ideig, csak néhány napig tart az a probléma, hogy a beszéd elmosódottá válik. Ez azonban gyorsan korrigálódik, a páciens hamar megtanul újra tisztán beszélni a protézissel is.
  • Újra meg kell tanulni rágni. Nem ajánlott az, hogy a páciens rögtön az első időszakban kemény, nehezen rágható ételeket fogyasszon.
  • Van pár ételtípus, amit kerülni kell a kivehető fogsort viselőknek. Ez a ragacsos, a túl forró, a nagyon kemény és a morzsálódó táplálékok.
  • Előfordulhat, hogy a műfogsor nyomja az ínyt, fájdalmat okoz. Ebben az esetben a protézis nem illeszkedik megfelelően. Ennek a problémának kijavítása a fogorvos feladata.
  • A kivehető fogsor elmozdulhat erőteljes köhögés közben. Ugyanez vonatkozik a nevetésre is. (A fogprotézis stabilitását különböző rögzítő krémekkel lehet javítani.)
  • Ha a páciensnek már volt előző fogsora, akkor ezt már nem szabad viselni. Ennek oka, hogy ez esetben az új kivehető fogsort nehezebb, vagy lehetetlen lesz megszoknia a páciensnek.

A kivehető műfogsor több részből áll, ami a következőek:

  • alaplemez (Ez a csonthoz illeszkedik. A fő feladata azt, hogy a rágóerőt közvetítsék az állkapocscsontok felé.)
  • műíny (Ennek a résznek túl sok praktikus funkciója nincsen, de szükség van rá az esztétikus kinézet miatt.)
  • műfogak (Ez vegyes feladatot látnak el. Praktikus funkciójuk az, hogy a páciens újra tudjon megfelelő minőségben rágni, de a kinézet esztétikumát is biztosítják.)

A műfogsor elkészítése nem egy könnyű munka, a fogorvosnak és a fogtechnikusnak is számos tényezőt kell figyelembe venni, amikor megtervezi azt:

  • Mióta áll fent a probléma, mióta nincsenek fogai a páciensnek?
  • A problémának volt – e már valami megoldása, vagy pedig ez az első kivehető fogpótlás a páciens életében?
  • Milyen a páciens szájüregének az állapota?
  • Milyenek a páciens állkapocscsontjának a jellemzői?

Az állkapocscsontok és a szájüreg minden esetben egyénre jellemző, nincsen két egyforma közöttük. Ezért a kivehető fogsor mindig egyedi, személyre szabott. Ez azért is nagyon fontos, mert a műfogsor stabilitását a vákuumhatás, a gravitáció, a pontosan illeszkedő alaplemez és a kemény és lágyrészek viszonya biztosítja. Ez pedig roppant fontos, hiszen ha a kivehető műfogsor nem áll elég stabilan, az jelentős problémákhoz vezethet.

A műfogsor ápolása fontos feladat. A protézis alapanyaga más, mint a természetes fogaké, így másfajta tisztítást is igényel. A műfogak viszont kivehetőek, ez elősegíti a tisztítás folyamatát, hiszen könnyebben hozzájuk lehet férni. A protézist először ki kell venni, és csapvíz alatt jól leöblíteni. Ezek után egy keményebb fogkefe segítségével alaposan meg kell dörzsölni a protézist. Ez mehet hagyományos fogkrémmel is, de lehet kapni műfogsor tisztító kenőcsöket is. A protézist – csak úgy, mint a valódi fogakat – minden étkezés után meg kell tisztítani. Ezzel még nem ért véget a higiénia folyamata. Léteznek speciális tisztító folyadékok és pezsgőtabletták, amikben a fogsort áztatni kell. Így eltávolítható a maradék szennyeződés, illetve a szernek baktérium- és gombaölő hatása is van. Előbbi rossz leheletet, illetve gyulladást okozhatnak, az utóbbi pedig elszíneződést. A tisztító folyadékot nem kell olyan gyakran használni, heti egy – két alkalom elég.

Kell – e a kivehető fogsort éjszaka is viselni? Erről nincsen egységes vélemény. Ez általában páciens függő, hogy ő igényli – e a ezt a viseletet, illetve, elég kényelmes-e a kivehető fogsor ahhoz, hogy egész éjszakára a szájban legyen. A mai műfogsorok már nem száradnak ki, ezért nem szükséges őket éjszakára vízbe tenni.

 

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published.

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .