A fogsor egyik  roppant lényeges része a testünknek. Nagyon sokféle funkciója van, olyanok, amikre elsőre talán nem is gondoltunk. Ezek a következők:

  • A hibátlan, vagy legalábbis nagy hibával nem rendelkező fogsor az ápolt kinézet része. Ez nélkül a páciens igénytelennek fog tűnni. Ami még nagyobb baj, hogy ő is annak fogja érezni magát, ezért emberkerülővé válhat, munkatársaival, barátaival és rokonaival is csak annyit érintkezik, ami feltétlenül szükséges, hiszen már kialakult egy szociális szorongás. Ez nemcsak a magánéletét teheti tönkre, hanem a munkájára is hatással van.
  • A fogsor feltétlenül kell a rágáshoz, hogy az étkezés élvezetes legyen. A hiányos, vagy hibás fogsor esetén ez nem lehetséges, az élet egyik apró öröme már nem fog örömet okozni.
  • Az emésztés már a szájüregben megkezdődik. Az elöl lévő fogak felaprítják a táplálékot, míg a hátul lévő őrlőfogak pépesítik azt. Ha ez nem történik meg, vagy nem megfelelő minőségben történik, akkor a gyomor túlterhelt lesz. (Kis érdekesség: a madaraknak nincsenek fogaik, ugyanis ez túlságosan nehéz lenne, és akadályozná őket a repülésben. De ezért a gyomorszerkezetük bonyolultabb, mi a fogakkal rendelkező emlősöké, hiszen az emésztőrendszer nem kap segítséget a szájban.) Ez miatt könnyen alakulhatnak ki emésztési problémák.
  • A nem megfelelően megrágott étel felsebezheti a nyelőcsövet, ami szerepet játszik a reflux nevű betegség kialakulásában.
  • A nem megfelelően megrágott étel nem tud rendesen felszívódni. Ezért emésztés nélkül áll a gyomorban, ezzel puffadás, égető érzést okozva.
  • A rendesen megrágott étel hamar kialakítja a teltségérzetet. Ha ez nem történik meg, ha nincsen rendesen megrágva a táplálék, akkor a páciens később érzi úgy, hogy jól lakott. Ez könnyen vezethet elhízáshoz.
  • A fogak részt vesznek a hangképzésben is. A fogsor hiányában a beszéd eldósodottabb, nehezen érthető lesz.
  • A fogsor támasztja az arcot. Nélküle ez a felület beesett lesz, ami miatt a páciens idősebbnek fog kinézni a tényleges koránál

A fogsor egészségét azonban nem könnyű megőrizni. A fogak betegsége, a szuvasodás, nagyon gyakori kór, nagyon kevés embert kerül el. Ez főleg az iparosodás korától van így, ugyanis addig a cukor nem volt olyan általános termék, mint manapság. Azonban a cukorrépa ipari termelése miatt a cukor hétköznapi fogyasztási cikké változott, a fejlett országokban mindenkihez könnyen eljut. Azt is fontos tudni, hogy a fogak romlása nem fordítható vissza, csak megállítható, és a hiányzó rész pótolható.  Azonban eddig nem szükséges eljutni a helyes fogápolás nagyban segít abban, hogy a fogak sokáig jók legyenek.

A fogak szuvasodásának legfőbb oka a savas kémhatás következtében a fogak zománca elkezd oldódni, ami ahhoz vezet, hogy a fogak felszínén lyuk keletkezik. Ez a lyuk egyre mélyebbre hatol a fog szöveteiben, a probléma egyre nagyobb lesz. A betegség egyidős az emberiséggel, régészeti leletek bizonyítják, hogy már az őskori ember is szenvedett tőle.  A fogak szuvasodásának azonban más okai is vannak. Ezek között ott van az idő, mivel a fogak zománca kopik, így egyre sérülékenyebbé válnak. A fogsor szuvasodása általában a nehezebben tisztítható felületeken jelenik meg.

A fogsor szuvasodásának a következő tünetei vannak:

  • étkezés közben problémák adódhatnak, hiszen a fog érzékenyen reagál olyan ingerekre, mint a sós vagy az édes íz, a hideg vagy a meleg
  • a fogak tompán és lüktetően fájnak (Ez csak súlyos problémák esetén szokott megjelenni. A rendszeres fogászati kontroll segít abban, hogy a probléma még ez előtt a fázis előtt felfedezésre kerüljön, és orvosolva legyen.)
  • a fog felületén fehér foltok jelennek meg, a fog mélyebb barázdáiban és a fogak között pedig barnás elszíneződés lesz látható

Ezt az állapotot meg lehet előzni helyes fogápolással. Ennek legfőbb feltétele, hogy a fogakat rendszeresen és alaposan meg kell mosni. Egy fogmosásnak legalább két perci kell tartania. A helyes fogmosás szabályai a következők:

  • A fogat körkörös mozdulatokkal kell megmosni.
  • Alaposan meg kell mindent tisztítani, a fogak közötti réseket is, és legalább ilyen lényeges a fogsor és az íny találkozásánál lévő rész. Ez azért olyan lényeges, mert ezen a helyen szoktak elindulni az olyan káros folyamatok, mint a fogkő képződése, ami szuvasodáshoz vezethet. Másrészt pedig itt juthatnak be kórokozók, baktériumok a szájüregbe.
  • Az alapos fogmosás után ajánlott egy fogköz tisztítás. Ez hagyományos fogkefével nem végezhető el, erre a célra lehet kapni speciális fogkeféket, az u.n. fogköztisztító kefét, de fogselyemmel is el lehet végezni a műveletet.
  • Érdemes szájvizet is használni. Ettől a lehetett is frissebb, üdébb lesz. Azonban ezt nem szükséges minden étkezés után, elég heti egyszer – kétszer.
  • Éves után nem szükséges azonnal fogat mosni, inkább várjuk egy húsz percet, fél órát. Ez azért szükséges, mert közvetlenül étkezés után a száj kémhatása savasabb, mint szokott lenni. Ez miatt a fogak puhábbak, így a kemény fogkefe sörtéi kárt tehetnek a zománcba. Azonban később már visszaáll a normál érték.
  • A víz leviheti a fogkrémet a keféről, így nem szükséges víz alá tartani. Bátran kezdjük el a fogmásást szárazon, a nyál megfelelő folyadék a fogmosáshoz.
  • A nyelvet is érdemes megmosni fogkefével. Ennek oka, hogy ott is rengeteg kórokozó telepedhet meg.

De a helyes fogápolás mellett nagyon fontos még a megfelelő étkezés. Ha sokáig akar egészséges fogakat, akkor a következő tanácsokat érdemes betartani:

  • A nyers élelmiszer elősegíti az öntisztulás folyamatát. Ezért egyen sok nyers zöldséget és gyümölcsöt!
  • A kalcium, a D – vitamin és a fluorid fogyasztása is szerepet játszik a fog szuvasodás megelőzésében. Ezek fogyasztása már a várandósság alatt is nagyon fontos, hiszen a fogak kialakulása már a magzati élet alatt elkezdődik.
  • A fogak romlásában nagy szerepet játszanak a baktériumok. A nyelvkaparó és a szájvíz pusztítja ezeket az élősködőket.
  • Nagyon fontos, hogy járjunk el fogorvoshoz akkor is, ha nincsen probléma a fogainkkal, hiszen a korai szuvasodásnak még nincsenek markáns jelei. A korai felismerés pedig ennél az egészségügyi problémánál is nagyon lényeges.

A fogsornak tehát nagyon fontos szerepe van abban, hogy a szervezet rendeltetésszerűen és hibátlanul működjön. Ezért egészségének megőrzése alapvető feladata mindenkinek. Roppant lényeges a korai nevelés, az, hogy a gyerekek már egész kiskorokban halljanak a fogápolás fontosságára, még akkor is, amikor szájukban még az első fogsor van, ami hat éves koruk körül kihullik. Ennek a fogsornak az ápolása is lényeges feladat, hiszen akkor tanulják meg, hogy a végleges fogsorukkal, hogyan törődjenek, ekkor értik meg ennek a jelentőségét.

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published.

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .