Műfogsor árak

A műfogsor árak meghatározó információk lehetnek, amikor egy páciens fogorvost választ magának. Ezek az összegek nagyban befolyásolhatják, hogy kihez fordul az ügyfél. Azonban a műfogsor árak mellett van még egy tényező, ami nagyon számít, ez pedig a minőség. Ez a szempont fontosabb, mint a műfogsor árak, hiszen egy – egy jó sikerült protézis akár évtizedekig kitarthat, ráadásul nagyon fontos funkciókat lát el, a fogakat helyettesíti. A fogsornak pedig jóval összetettebb feladatai vannak, mint a rágás. Ezek a következők:

  • Az emésztés elsősorban a gyomor feladata, de ez a folyamat már a szájban elkezdődik. (Ezért van az, hogy azoknak a gerinceseknek, akiknek nincsenek fogaik – például a madaraknak – bonyolultabb a gyomorszerkezetük. Ők nem kapnak segítségét a szájban az emésztéshez, máshogy kell megoldaniuk ezt a problémát.) Az elől lévő fogak felaprítják a táplálékot, míg a hátul lévő őrlőfogak pépesítik azt. A nyál is elkezdi bontani a táplálékot. Fogak híján a gyomor túl lesz terhelve, így emésztési problémák alakulhatnak ki. (És általában ki is alakulnak.)
  • Az jól megrágott étel nemcsak a gyomor miatt fontos. Az egy darabban lenyelt táplálék megsebezheti a nyelőcsövet.
  • A megfelelő rágás a testsúllyal is kapcsolatban van. Ennek az az oka, hogy az alapos rágás mellett hamarabb érezzük a teltségérzetet. Akik rohanva esznek, könnyebben elhíznak, mint azok a társaik, akik alaposan megrágják az ételt. (Amihez az kell, hogy a fogsor stabil legyen.)
  • Ahhoz, hogy az emésztőnedvek megfelelően hozzáférhessenek az ételhez, szükséges, hogy a táplálék meg legyen rágva. Ennek hiányában az étel kihasználatlanul fog állni az emésztőcsatornákban, ráadásul gyomorégést, magas gyomorsavat, puffadást okoz.
  • Az alapos rágás csökkenti a bakteriális fertőzések kockázatát.
  • A fogak hiánya együtt jár azzal, hogy elveszik az étkezés öröme, szélsőséges esetben ez a cselekedet, akár szégyenérzettel is eltöltheti a pácienst, aki inkább nem eszik mások előtt.
  • A hangképzés már a szájban is történik, ebben a fogak is részt vesznek. A nem megfelelően rögzített fogsor esetén a beszéd elmosódott lesz, enyhe beszédhiba alakul ki.
  • A nem minőségi műfogsor rögzítés esetén a fogsor egy erőteljes köhögéstől vagy hangos nevetéstől kieshet. Ez miatt a páciensben gátlások alakulnak ki, nem mert természetesen viselkedni, elkezdi túlkontrollálni magát, szélsőséges esetben akár szociális fóbia is kialakulhat, ami nemcsak a magánéletére hathat ki, hanem a munkájára is.
  • A nem elég jó minőségű műfogsor rögzítés esetén a páciens tisztában lesz azzal, hogy műfogsor elmozdulhat, kieshet, ezért inkább nem beszél, görcsösen visszafogja magát, gátlások alakulnak ki benne.
  • Az állandóan mozgó műfogsor kellemetlen érzés, a páciens nem fogja komfortosan érezni magát.
  • A fogak hiányában az állkapocs csontállománya lassan romlani kezd.
  • Veszélye még a fogak hiányának az, hogy a hiányos fogsorban lévő rések miatt a fogak elmozdulnak az eredeti helyükről, a fogsor girbe – gurbává válik. Ez csak fogszabályzással korrigálható.
  • A fogak védik az ínyt a sérülésektől. (Nem véletlen, hogy a fogzománc a test legkeményebb anyag.) Hiányában ez a felület sérülékennyé válik.
  • Az egészséges fogsor hozzátartozik az ápolt kinézethez. A fogak nélküli, vagy hiányos fogsorú ember könnyen érezheti ápolatlannak magát. Ez szorongást, önbizalomvesztést okoz.

A műfogsor árak ellenérteke ezeknek a feladatoknak a jó minőségű működése. (Ez elengedhetetlen a teljes és kényelmes élethez.)

 

 

De az sem mindegy, hogy a fogpótlás milyen anyagból készül, hiszen ez a tényező is nagyban befolyásolja a műfogsor árak nagyságát.

Műanyag műfogsor: Ez a legolcsóbb megoldás. Igazából ez az egyetlen előnye a megoldásnak. A műanyag ugyanis nem elég kemény, könnyen törik. Ez miatt csak átmeneti megoldásként szokták alkalmazni. Ezért van az is, hogy ez a megoldás a legolcsóbb.

Fém műfogsor: Általában nemesfémekből készítik el a megoldást. Ez már egy kemény megoldás, biztonságosan lehet vele rágni, ritka, hogy letörne. Azonban van egy nagy hátránya. Ez pedig, hogy a fémen látszik, hogy nem igazi, egyértelmű, hogy a páciensnek műfogsora van.  Ez a szempont csak pár évtizede lett hiba. Előtt inkább előny volt ez, hiszen mutatta azt, hogy a páciensnek telik aranyfogakra, jó anyagi helyzetben van. De a megatrend mostanában a természetesség, így ezt a fajta megoldást ma már nem nagyon használják.

Kerámia műfogsor: A kerámia teljesen természetes hatású, nagyon esztétikus megoldást lehet ezzel elérni. Egyetlen hátránya van, az, hogy nem elég kemény, könnyen eltörhet.

Fémkerámia műfogsor: A kerámiát és a fémet ötvözik. Alura kerülnek a fém fogak, amire egy kerámia bevonat jön rá. Így a fogak kemények lesznek, de esztétikusak. Azonban a veszélye a technika az, hogy alul, az íny felett kialakulhat egy szürke csík, ahogy a fém előjön a kerámia alól. Ezért nagyon visszahúzódó ínyű páciensek esetén meggondolandó a technika alkalmazása.

Cirkonium – oxid műfogsor: Ez egy teljesen új technika, ami új távlatokat nyit meg a műfogsor történetében. Ugyanis teljesen kemény anyagú, jól lehet vele rágni. És ez mellett még a legtermészetesebb hatást is nyújtja a felsorolt lehetőségek közül, de a díjak is ennél a megoldásnál a legmagasabbak.

De a fogak anyagán kívül még vannak különbségek, amik befolyásolhatják a műfogsor árak nagyságát. Ez pedig az, hogy milyen technikával készül el a fogsor. A legismertebb a hagyományos fogsor, amit válószínűleg Ön is látott már. Itt a technika a következő részekből ál:

  • alaplemez
  • műíny
  • műfogak

Ez a megoldás sokkal jobb és kényelmesebb, mint a fogatlanság állapota, mégsem tökéletes. Ennek az az oka, hogy a megoldás mozog, ezért nem tudja maradéktalanul és megfelelő minőségben ellátni azokat a feladatokat, amiket a műfogsornak el kell látnia. Ennek az az oka, hogy a rögzítésről mindössze a vákuumhatás, a pontosan illeszkedő alaplemez és a gravitáció gondoskodik. Szerencsére vannak más technikák is. Pár évtizede jelent  meg az Amerikai Egyesült Államokban az u.n. fix fogsor. Magyarországra azonban csak néhány éve került, így még nem sokan ismerik a megoldást, de egyre elterjedtebb lesz, mivel ezzel a fajta rögzítéssel a protézis teljesen szilárdan áll. A fix fogsor lényege, hogy az állkapocscsontba mini implantátumokat ültetnek, (Ezek az implantátumok nagyon vékonyak, átmérőjük mindössze 1,8 és 3,6 mm között van, így behelyezésükhöz nem kell felvágni az ínyt.) amik gömbfejekbe végződnek. Ezekre a gömbfejekre lehet rápattintani a műfogsoron található patentokat. Akárcsak a hagyományos műfogsort, ezt a megoldást is eltávolíthatja a páciens akár az otthonában is. A fix fogsor egyik nagy előnye, hogy nem biztos, hogy a technikához kell új protézis, legtöbb esetben – egy kis átalakítással – egy hagyományos műfogsor is jó hozzá. Ez kellemesen csökkenti a műfogsor árak nagyságát is.

Hiányoznak a kivehető fogsor árak?

Hiányoznak a kivehető fogsor árak? Fizikailag tényleg hiányoznak, mivel a Mechwart Dentál honlapján (Elérhetőségünket megtalálja a legfelső menüsor végén, a „Kapcsolat” menüpont alatt. Azonban ügyeljen arra, hogy személyes találkozás előtt mindenképpen szükség van telefonos időpont egyeztetésre.) tényleg nincsenek kivehető fogsor árak. De mindjárt nem fogja annyira keresni ezt az összeget, ha elárulom, hogy a hiánynak mi az oka. Az, hogy rendelőnkben maga a protézis akár teljesen ingyenes is lehet, amiért fizetni kell az a beültetéshez kapcsolódó munkaköltség, illetve az implantátumok díjai. Jöjjön el hozzánk, az első konzultáción minden részlet ki fog derülni, és ezek között ott vannak a kivehető fogsor árak is.

 

Hol találhatók a műfogsor árak?

Hol találhatók a műfogsor árak a Mechwart Dentál (Elérhetőségünket megtalálja a legfelső menüsor végén, a „Kapcsolat” menüpont alatt. Azonban ügyeljen arra, hogy személyes találkozás előtt mindenképpen szükség van telefonos időpont egyeztetésre.) honlapján? Ezt bárki joggal kérdezheti, aki szétnéz weboldalunkon. Tényleg igaz, hogy nálunk nem találhatóak műfogsor árak még az „Árak” menüpont alatt sem. Ennek azonban nem az az oka, hogy elfelejtettük díjainkat kiírni, hanem, hogy nálunk nincsenek műfogsor árak. (Ez elsőre talán meghökkentően hangzik Önnek is, de tényleg így van. Rendelőnkben maga a protézis akár teljesen ingyenes is lehet, amiért fizetni kell az a beültetéshez kapcsolódó munkaköltség, illetve az implantátumok díjai.)

 

Nálunk a legfontosabb: mini implantátum árak

A Mechwart Dentálnál (Elérhetőségeinket megtalálja a legfelső menüsor végén, a „Kapcsolat” menüpont alatt. Személyes találkozóhoz minden esetben szükség előzetes időpont egyeztetés.) a mini implantátum árak a fő tényezők a fix fogsor árában. Mi miatt olyan fontosak a mini implantátum árak nálunk? Mi miatt ez az összeg határozza meg a végösszeg nagyságát? Ugyanis rendelőnkben maga a protézis teljesen ingyenes. (Tisztában vagyok, hogy ez elsőre elég hihetetlenül hangzik, a pácienseink jó része rá is szokott kérdezni erre, mert nem hiszik el, hogy jól hallanak.) Amiért fizetni kell, az a beültetéshez kapcsolódó költségek, tehát leginkább a mini implantátum árak határozzák meg díjainkat. (Bővebb információt az legfelső menüsor „Árak” menüpontja alatt talál a témáról.)

 

 

Utolérhetetlen kivehető fogsor árak

Léteznek utolérhetetlen kivehető fogsor árak? Minek örülne legjobban egy páciens, amikor a kivehető fogsor árak nagyságát keresi az interneten? A legjobb az lenne, ha ezek a díjak eltűnnének, nem is léteznének. De ilyen nincsen. Vagy mégis? A Mechwart (Elérhetőségeinket megtalálja a legfelső menüsor végén, a „Kapcsolat” menüpont alatt. Személyes találkozóhoz minden esetben szükség előzetes időpont egyeztetés.) ez a helyzet, nálunk maga  a műfogsor teljesen ingyenes. Ez elsőre lehetetlennek hangzik, pedig igaz. Amiért fizetni kell, az a beültetéséhez kapcsolódó anyag költségek és munkadíjak. Ezeknek az árat, a legfelső menüsor „Árak” menüpontja alatt fogja megtalálni. Itt csak ezek a díjak vannak, kivehető fogsor árak nem, hiszen ez a termék nálunk tényleg ingyenes.

A műfogsor árak hiányának oka

Valószínűleg Ön is kereste már honlapunkon a műfogsor árak nagyságát, és feltűnt Önnek is, hogy ezt az információt nem lehet itt megtalálni. Ilyen összeg nincsen is a Mechwart Dental honlapján. Ennek a hiánynak nem az az oka, hogy elfelejtettük kiírni ide a műfogsor árak nagyságát, hanem azt, hogy ez az összeg nem létezik. Ugyanis nálunk maga a protézis teljesen ingyenes, mindössze a beültetéséhez kapcsolódó szolgáltatásokért kell fizetni. (Ez elsőre igencsak hihetetlennek hangzik, vendégeink rá is szoktak kérdezni erre az információra még egyszer.) Jöjjön el hozzánk! (Elérhetőségeinket megtalálja, ha rákattint a legfelső menüsor „Kapcsolat” menüpontjára. A cím és az e-mail cím mellet itt található telefonszámunk, melyen időpontot tud kérni.) Mivel itt nincsenek rejtett költségek, az első konzultáción ki fognak derülni a pontos díjak, amiket kellemessé tesznek majd a műfogsor árak hiánya.

Eltűnt a fix fogsor ára?

Eltűnt a fix fogsor ára? Mi miatt nem található ez az információ a mechwartdental.hu oldalon? Mekkora  nagyságú a weboldalhoz tartozó rendelőben (Elérhetőségeinket megtalálja, ha rákattint a legfelső menüsor „Kapcsolat” menüpontjára. A cím, az e-mail cím mellett itt található telefonszámunk, melyen időpontot tud kérni.) a fix fogsor ára? Hol lehet ezt megtudni? A műfogsor díja nem véletlenül maradt le honlapunkról, hanem azért, mert náluk ez a termék teljesen ingyenes. (Igen, tisztában vagyunk ezzel, hogy ez hihetetlenül hangzik pácienseink nagy része rá is szokott kérdezni.) Természetesen vannak áraink, ám ezek a protézis beültetéséhez kapcsolódó anyag költségek és munkadíjak. A fix fogsor ára nem emeli  meg ezeket a díjakat.

 

Műfogsor árak

Mitől függnek a műfogsor árak? Mi határozza meg ezt az összeget? A műfogsor árak nagyon széles skálán mozognak, a díjak között lényeges különbségek vannak. A legfőbb oka ennek az, hogy ez a termék többféle változatban is létezik. Hogy a páciens melyik fajta megoldást választja, az nagyon sok esetben a díjaktól is függ. És mi határozza meg a műfogsor fogsor árak nagyságát?

  • maga a fogorvos (Igen, lehet számottevő különbség azon alapulva, hogy melyik fogorvos és fogtechnikus dolgozik a megoldáson. Itt is igaz, hogy a minőség és az árak nem mindig egyenesen arányosak. Szerencsés az a helyzet, amikor egy ismerős ajánl egy rendelőt, hiszen ez a szolgáltatás is olyan, hogy fokozott bizalom kell hozzá, mivel viszonylag magas összeget ad ki a páciens egy olyan termékért, amit lehet, hogy élete végig használni fog.)
  • a problémás terület nagysága (Nem szükségszerűen kell az egész fogsort pótolni, vannak helyzetek, amikor elég csak egy részét. Egy ilyen részleges protézis esetében valamivel szolidabbak a műfogsor árak, mint a teljes pótlásnál.)
  • a műfogsor anyaga (Többféle lehetséges megoldás is van, többféle anyagból is elkészíthető a protézis. Ez a választás nagyban meghatározza a műfogsor árak nagyságát.)
  • a technika (Mint minden, ez a technika is fejlődik. A hagyományos protézissel nagyon sok gond van. Viselése igaz sokkal jobb, mint a fogatlanság állapota, de azért akadnak problémák vele, amik nem is kicsik. A hagyományos műfogsor nem olyan stabil, mint aminek lenni kell Ezmiatt az étkezés problémát okozhat, aminek az emésztésre is van hatása. Ez Továbbra gondot okoz az is, hogy a műíny alá könnyen beszorulhatnak az ételmaradékok. A hagyományos műfogsorhoz hozzátartozik egy műanyag lemez, ami a szájpadlással érintkezik. Ez könnyen kiválthat émelygést és hányingert. Ezek miatt a problémák miatt a technikát tovább fejlesztették, ma már vannak olyan protézisek a piacon, amikkel kiküszöbölhetőek ezek a nehézségek. Ez esetben azonban valamivel nagyobbak lesznek a kivehető fogsor árak.)

A műfogsor árak esetében el lehet mondani, hogy ennek a terméknek a megvételét gyakran előzi meg spórolás, mégis egy olyan termékről van szó, amit mindenképpen meg kell venni, ugyanis a fogatlanság állapota számos problémával jár.

  • Az esztétikus, ápolt kinézethez hozzátartozik az egészséges fogsor. Ennek hiányában a páciens nem fogja magát elég igényesnek érezni, gátlásai lehetnek azzal, hogy a többi emberrel érintkezzen, önbecsülése csökkenhet. Ez kihat a magánéletre, de még a munkahelyi dolgokra is.
  • A fogak azért is fontosak, mert a fogsor tartó szerepet is betölt. Nélküle az arc beesetté válik.
  • Az emésztés már a szájban megkezdődik. Az elől lévő metszőfogak egy durva darabolást végeznek, a hátul lévő őrlőfogak pedig pépesítik az ételt. A nyál is segít ebben a folyamatban, hiszen megpuhítja, elkezdi megemészteni az ételt. Az, hogy a táplálékot a szervezet már a szájüregben elkezdi feldolgozni, azért is hasznos, mert így nyeléskor nem sebzi meg a nyelőcsövet. (Érdekességképpen: a növényevő állatoknak őrlőfogaik vannak inkább. Ennek az az oka, hogy a növényi táplálékot nehezebb megemészteni, így a gyomornak több segítség kell.) A fogsor hiányában emésztési problémák léphetnek fel, hiszen a gyomor nem megfelelően előkészített ételt kap.
  • A fogak részt vesznek a hangképzésben, hiányukban a beszéd elmosódik, érthetetlenebbé válik.
  • A fogsor védi az ínyt a sérülésektől.
  • A fogsor nélküli íny könnyen begyulladhat. Ennek a következményei súlyosak lehetnek, hiszen ez által akár az állkapocscsont csontállománynak a minősége is romolhat.
  • Veszélyes az is, ha a fogaknak csak egy része van meg, mivel ilyenkor a rágás egy bizonyos helyre koncentrálódik, az állkapocs egyes részei túl lesznek terhelve. Ez ízületi problémákhoz vezethet.
  • A fogak egymást is támasztják. Így a hiányos fogsor elemei elmozdulhatnak, a fogsor girbe –gurba lesz. Ez nem túl esztétikus, és a rágás minőségét is rontja a helyzet.

A fogprotézisra tehát mindenképpen szükség van, ezért a fogprotézis árak mindenképpen olyan díjak, amiket ki kell fizetni. Szerencsére ez egy hosszú élettartamú termék, akár évtizedekig is használható.

A műfogsor árak tehát függnek a technikától is.

A hagyományos műfogsor egy alaplemezből áll, amin egy műíny található, amin a fogak vannak. Ennek a technikának nagyon pontosnak kell lenni, hiszen a fogsor stabilitását mindössze a gravitáció, a vákuumhatás, a kemény és a lágyrészek egymással való viszonya és a pontos alaplemez biztosítja. Ez a technika bármikor eltávolítható, sőt nagyon gyakran megtörténik az is, hogy csak nappal viseli a páciens, éjszakára pedig kiveszi. Erre azért is szükség van, mert a protézist nem lehet hagyományos módon tisztítani, ehhez a folyamathoz el kell távolítani a szájból. Gyakran éjszakára speciális tisztító folyadékba, vagy vízbe szokták helyezni. (Erre azonban ma már nincsen szükség, hiszen a mai protézisek nem száradnak ki.) A ki és a bevétel eleinte furcsa és nehéz lehet, de a munkát végző fogorvos meg szokta mutatni ennek a menetét.

Valamivel magasabbak a kivehető fogsor árak a fix műfogsor esetén. Ennek a technikának a lényege, hogy az állkapocscsontba mini, titánból készült implantátumokat ültetnek. Ezek tartják a protézist. A páciens ezt a technikát is bármikor eltávolíthatja, és visszahelyezheti. (Ez magára a protézisre vonatkozik, az implantátumok a szájban maradnak.) Az implantátumok anyag titán, ami egy teljesen allergiamentes fém, a technika vékonysága pedig lehetővé teszi azt, hogy behelyezéséhez az esetek többségébe ne kelljen csontfeltárást alkalmazni. A mini titán implantátumok száma nagyban meghatározza a kivehető fogsor árak nagyságát ennél a megoldásnál. Hogy egy adott páciensnél hány ilyenre van szükség, az általában a probléma kiterjedésétől és a páciens csontállományának a minőségétől függ. Legtöbb esetben állkapcsonként hat – hat implantátumot szoktak beültetni, de bizonyos esetekben négy – négyet alkalmaznak.

Nagyon fontos a műfogsor anyag. A protézisnek nagyon sok mindennek ellen kell állnia, számos külső és belső hatást szükséges ki bírnia. A nyál az emésztésben is részt vesz, így bontja a körülötte lévő anyagokat, így a műfogsort is. Az elfogyasztott táplálékok és italok is károsítják a fogakat, így a műfogsort is. Vannak olyan táplálékok, amikre ez kiemelten igaz, mint például a cukros ételek, vagy pedig a szénsavas üdítők különösen romboló hatásúak tudnak lenni. Fontos szempont az is, hogy a protézis anyag ne irritálja a szervezetet, ne okozzon semmiféle allergiás reakciót.

A műfogsor anyaga műanyag vagy pedig porcelán szokott lenni. A műanyag esetében alacsonyabbak a műfogsor árak, de ez nem egy megbízható technika, általában csak ideiglenes megoldásnak szokták használni, amíg a végleges protézis nem készül el.

Hol találhatóak a mini implantátum árak?

Hol találhatóak a mini implantátum árak? Ezt az információt honlapunkon a legfelső menüsor „Árak” menüpontja alatt fogja megtalálni. De természetesen nemcsak a mini implantátum árak összegét tartalmazza a fix műfogsor díja, hanem más összetevői is vannak ennek az árunak. Rendelőnkben maga a fogsor teljesen ingyenes. (Ez elsőre talán nem hangzik egy reális dolognak, a legtöbb páciensünk vissza is szokott kérdezni, amikor meghallja ezt az információt.) Fizetni a behelyezéséhez kapcsolódó szolgáltatásokért kell. Ez nagyban függ attól, hogy hány mini implantátum fogja tartani a fogsort. Ennek megállapításához egy személyes konzultáció szükséges. (Elérhetőségeinket megkapja, ha rákattint bármelyik menüpontunkra. A jobb oldalon, fent meg fogja találni a kívánt információt.) Jöjjön el hozzánk és a mini implantátum árak ki fognak derülni.

Hol is vannak a fogsor árak?

Hol találhatóak a rendelőnkhöz (Elérhetőségeinket megtalálja, ha rákattint bármelyik felső menüsorban található menüpontra. A megjelenő ablakokban ott lesz címünk és e-mail címünk is. Telefonszámunk a főoldalunkon található.) tartozó honlapon a fogsor árak? Nyilván Ön is szeretne utánanézni ezeknek az információknak, de sajnos még az „Árak” menüpont alatt sem fogja megtalálni ezt. Mi ennek az oka? Az, hogy nálunk nincsenek fogsor árak, maga a műfogsor teljesen ingyen van. (Ez elsőre annyira hihetetlenül hangzik, hogy először a legtöbben el sem akarják hinni, hanem inkább visszakérdeznek.) Mindössze a beültetéséhez kapcsolódó szolgáltatásokért kell fizetni. Ez pedig a rögzítéshez szükséges implantátumok számától függ, aminek meghatározásához személyes találkozó és vizsgálatok szükségesek. Ekkor függ kiderülni a pontos díj, amiben biztosan nem lesznek fogsor árak. A fogsor megbetegedései