Fogpótlás árak

A fogpótlás árak fontos tényezők akkor, amikor egy páciens rendelőt választ magának. Ennek ellenére nem ez a fő szempont a választás esetén, hiszen egy nagyon fontos szolgáltatásról van szó. (De az is igaz, hogy az árak nagysága és a minőség nem mindig egyenesen aranyosok egymással, kedvezőbb díjakért is lehet nagyszerű minőségű szolgáltatást kapni.) A fogpótlás árak – jó minőségű szolgáltatás esetén  – mindig megérik azt az összeget, amit a páciens rájuk költ, hiszen a fogsornak nagyon fontos szerepük van. Ezek a következők:

  • A fogaknak fontos kulturális szerepük van. A hiányos fogsor egyet jelent az igénytelenséggel, az ápolatlansággal. Ezért a fogait elvesztő páciens társaságban kellemetlenül érezheti magát, kialakul egyfajta szociális szorongás. Ez nemcsak a magánéletben okozhat problémákat, hanem a munkahelyen is, sőt egy idő után a mindennapi életben is.
  • A fogaknak fontos szerepe van az emésztésben, (Ezért van az, hogy a madaraknak sokkal bonyolultabb a gyomorszerkezete, mint az emlősöknek. Nekik ugyanis nincsen fogaik, így az emésztés egész folyamat a gyomorra hárul.) hiszen ez a folyamat már a szájüregben megkezdődik. A metszőfogak feldarabolják a táplálékot, amit aztán a hátul lévő fogak megőrölnek. Ezek után az étel már könnyebben emészthető lesz, a gyomrot tehermentesítése megtörtént. Ha nem történt meg az étel megfelelő megrágása, akkor emésztési problémák alakulhatnak ki.
  • A nem megfelelően megrágott étel megsebezheti a nyelőcsövet.
  • A nem megfelelően megrágott étel nem tud rendesen felszívódni, ezért puffadást és teltségérzetet okoz.
  • Felületes, gyors rágás esetén nem alakul ki időben a teltségérzet. Ezért akik nem rágnak alaposan, azok könnyebben elhízhatnak.
  • A fogak a hangképzésben is szerepet játszanak, hiányukban a beszéd elmosódottabb, kevésbé érthető lesz.
  • A fogak az arcot is támasztják, ami ez nélkül beesett lesz. Ezért a páciens idősebbnek fog látszani.
  • A fogak védelmi funkciót is ellátnak. (Ezt jól mutatja az is, hogy a fogak felülete a legkeményebb anyag a testben.) A hiányzó fogak helyén lévő íny könnyen begyulladhat, az alatta lévő csontállomány pedig elkezd romlani.
  • A fogak egymás támasztják. Ha egy hiányzik, akkor a többi is megdől, az egész fogsor egyeletlen lesz. Ilyenkor csak a fogszabályozás segíthet.

Ezek miatt a fogpótlás árak hiába magasok, érdemes őket kifizetni, hiszen a fogak hiánya nemcsak esztétikai probléma, hanem komoly egészségügyi gondoknak is a gyökere lehet.

Mint majdnem minden orvosi probléma esetén, itt is igaz, hogy a páciens minél előbb fordul szakemberhez, annál könnyebben oldódik meg a helyzet. Ezért is nagyon fontos az évenkénti fogorvosi ellenőrzés. Erre akkor is érdemes elmenni, ha a páciens nem érzi, hogy probléma van, hiszen a szuvasodásnak az első időszakban nincsen a beteg által érzékelhető tünete, de a fogorvos fel tudja ismerni azt.

Szuvasodás esetén nincsen feltétlenül fogpótlásra szükség. Ez a folyamat nem fordítható vissza, de ha időben felfedezik, akkor elég egy egyszerű tömés. Ha a technika már nem oldja meg a problémát, akkor valamiféle fogpótlásra van szükség.

Ennek a megoldásnak több fajtája is van, hogy a páciens problémáját melyik oldja meg, az nagyban meghatározza a fogpótlás árak nagyságát.

A fogpótlások csoportosíthatók annak alapján, hogy kivehető, vagy rögzített megoldásról van -e szó.

A kivehető fogpótlás a műfogsor fajtái.

Ideiglenes műfogsor

Ez – ahogy a neve is mutatja – egy ideiglenes megoldás. A végleges protézis elkészültéig szokták használni. Mivel nem szánják tartósnak, általában műanyagból készül, ami nem egy hosszú távú megoldás. A fogpótlás árak meghatározása az ideiglenes protézis esetében változóak. Van, ahol benne van magában a végleges műfogsorban, van, ahol külön kérik. Mindenesetre a végleges műfogsorhoz képes alacsony az ára, hiszen nem egy jó minőségű termékről van szó. (A jó minőségű itt relatív fogalom. A végeleges megoldáshoz képest nem jó minőségű, hiszen funkcióját – az ideiglenes pótlást – nagyszerűen be tudja tölteni, ha megfelelő szakember készíti.)

Teljes fogpótlás

A fogpótlás árak közül a teljes fogpótlás a legdrágább, hiszen ez helyettesíti a teljes fogsort. (Ahogy a nevében is benne van.) Ez a megoldás igényli a legtöbb anyagköltséget és a legmagasabb munkaidőt. Értelemszerű, hogy a fogpótlás árak ebben az esetben a legmagasabbak. A technika megoldást nyújt arra az esetre, ha a saját fogsor már végleges mértékben tönkrement. Ennek a megoldásnak több fajtája is létezik, ami befolyásolja a fogpótlás árak nagyságát. Ezek a megoldások a követezők, ha a protézis anyaga szerint csoportosítjuk őket:

  • rugalmas műanyag
  • kemény akrilát
  • fémlemezes fogsor

A fogpótlás árak a rögzített megoldások esetén nagyban függnek attól, hogy pontosan milyen technikát alkalmaz a fogorvos. A következő megoldások lehetségesek:

a.) héj: ez a megoldás inkább esztétikai problémákat fed el. Egy burokról van szó, ami rásimul a fogra.

b.) korona: ez a megoldás hasonlít a héjhoz, de nemcsak egy a fog esztétikáját javítja, hanem a funkciót is javítja. Ezért a korona esetében le kell csiszolni a fog egy részét, míg a héj felhelyezése során nem. Ebben az esetben a fogpótlás árak nagyban függnek attól, hogy milyen anyagból készült el a megoldás. A legolcsóbb a műanyag korona, itt a legkisebbek a fogpótlás árak. De ez is a legrosszabb minőségű technika, a műanyag korona könnyen eltörik, megrongálódik. Pont ezért csak átmeneti megoldásként szokták használni, addig, amíg a végleges technika elkészül. A fogpótlás árak már valamivel magasabbak a fém, kerámia és fémkerámia megoldások esetében. A fém valamivel tartósabb, mint a kerámia, de ennek is vannak hátrányai. Ez pedig a kinézete. A kerámia fogpótlások teljesen természetesek szoktak lenni, akár eredeti fogaknak is nézhetik őket. A fém esetében ezt már lehetetlen megoldani. Bár vannak páciensek, akik pont ezért szeretnének fém fogpótlást. A fémkerámia átmeneti megoldás. Itt a fogakon közvetlenül egy fémburok van, amire egy esztétikai réteget tesznek, ami kerámiából készült. A megoldás hátránya, hogy – főleg visszahúzódó íny esetén – megtörténhet, hogy a fogpótlás alsó szélén fel fog tűnni a fém, így a szürkés csík lesz lent. A fogpótlás árak a legmagasabbak a cirkonium – oxidból készült megoldás esetén, annak ellenére, hogy ennél a technikánál valamivel több időt kell várni a fogpótlásra, mintha más anyagból készülne. Ennek oka, hogy a fogat egy CAD/CMA berendezés faragja ki a számítógépes rögzítés alapján. Ezért a technika tökéletesen illeszkedni fog környezetéhez. A cirkon korona vállas kialakítású, tehát benyúlik az íny alá. Ennek előnye, hogy sokkal természetesebbnek hat.

c.) híd: ez a megoldás önmagában nem pótolja a fogakat. Akkor van rá szükség, amikor több egymás mellett álló fog hiányzik. A koronára rá lehet illeszteni a műfogakat. A tartópillér lehet egy másik fog, vagy két korona is.

A fogpótlás árak több esetben is egyéniek, erről mindig az adott fogorvos tájékoztatja a pácienst.

Fogpótlás árak és a fogpótlás minősége

A fogpótlás árak és a fogpótlás minősége összefüggnek. Nem kifejezetten azzal, hogy melyik rendelőben csináltatja meg a páciens a fogait, hiszen a fogorvosok közötti árkülönbségek nem minden esetben függnek össze a minőségbeli különbségekkel. Gyakran megtörténik az, hogy szolidabb árakért színvonalasabb szolgáltatást kap a páciens. A fogpótlás árak nagyban függnek attól, hogy milyen anyagól készül el a megoldás, a különböző matériákhoz pedig tényleg más és más minőség társul. A leggyengébb (és egyben legolcsóbb) választás a műanyag fogpótlás, ami könnyen eltörhet, nem elég szilárd. Viszont ebből általában csak átmeneti megoldást szoktak készíteni. A kerámia, fém – kerámia és fém fogpótlások már jobb minőséget képviselnek, de az áruk is magasabb. A fogpótlás árak a cirkonium – oxid megoldás esetén a legnagyobbak, de a minőség is itt a legjobb.

Fogpótlás

A fogpótlás akkor válik szükségessé, amikor egy fogtömés nem már oldja meg a problémákat. A fogpótláskor a foga egy részét, vagy akár az egészet pótolni kell. Olyan eset is fennállhat, amikor több fog, is olyan állapotban kerül, hogy el kell őket távolítani, és mű megoldással helyettesíteni.

A fogszuvasodás egy olyan betegség, amik már az ősembereket is kínozta. A XIX. században rohamosan kezdett elterjedni azoknak a száma, akiket ez a kór kínoz. Ennek egyik oka az lehet, hogy ebben az időben vált elterjedté a cukor fogyasztása. Hogy pontosan mi okozz ezt a betegséget, az még ma sem tisztázódott. A legvalószínűbb az, hogy több tényező együttesen felel a fogszuvasodásért. Ezek a következők:

  • A fogak felszínén és a szájban baktériumok élnek, amik olyan savat termelnek, ami bontja fogzománcot. Fontos még tudni ezekről a kis élősködőkről, hogy cukrot és szénhidrátot esznek. A túlzott cukorfogyasztás ez miatt veszélyes a fogakra.
  • A nem megfelelő étkezés is árt a fogaknak. A fogak egyik fő ellensége a cukor, a másik pedig a savas ételek, amik bontják a fogak külső, kemény felszínét.
  • Az idő sem tesz jót a fogaknak. A rágás, a használat elkoptatja a fogak felszínét, így idősebb korban könnyebben kialakulhat a szuvasodás.
  • Vita téma, hogy a fogak betegségét befolyásolhatja-e a genetika. Vannak olyan tulajdonságok, amik hatással vannak a fogak egészségére. A hézagosabban álló fogak közé például könnyebben beszorul az ételmaradék, ami szuvasodáshoz vezethet.

A fogszuvasodás először csak a fogak zománcán jelenik meg, kezdeti stádiumban könnyű kezelni ezt a problémát. (Ezért is nagyon fontos az évenkénti fogorvosi ellenőrzés.) Ha a betegséget elhanyagolják, nem kezelik, akkor a szuvasodás ráterjed a dentinre, majd a fogbélre is. A problémát kezdetben töméssel lehet kezelni, majd a fogpótlás lesz a megoldás, a végső eset pedig a fogak eltávolítása.

A fogpótlás során a fogak egy része, vagy az egésze pótolva lesz. A megoldás lehet intrakoronális, vagy pedig extrakoronális. Ez attól függ, hogy mekkora részét kell a fogaknak pótolni.

Fontos tudni, hogy minden fogat pótolni kell, még abban az esetben is, ha a fog nem látszik. Ugyanis a fogsornak nemcsak esztétikai funkciója van, ha nem más szerepet is betölt. A következő okok miatt fontos a fogak pótlása:

  • A fogak hiányába az alattuk lévő íny és csontállomány minősége romlani kezd.
  • A fogak egymást tartják. Egyik hiányában a több eldől, a fogsor kesze–kusza lesz. Ezt csak fogszabályozással lehet rendbe rakni. Ráadásul a bedőlt fogak gyökre meggyengül, a testrész nem lesz már annyira stabil.
  • A fogak közötti résbe ételmaradék szorulhat, ami könnyen vezet fogszuvasodáshoz.
  • A fogak rágóereje csökkenni fog a hiány következményeképpen.
  • Az állkapocs ínye is veszélybe kerül, be is gyulladhat.

Ezeknek a problémáknak a legfőbb oka az, hogy a szervezet valahogy megpróbálja kezelni a fog hiányát, ez a megoldás, azonban sohasem lesz annyira tökéletes, amit a mai, modern fogászt nyújt. A fogpótlás az, ami ezt a problémát orvosolni tudja.

A fogpótlások lehetnek részlegesek, amikor a fognak csak egy részét kell pótolni, de fennállhat egy olyan helyzet is, hogy a fog olyan mértékben sérül, hogy kell távolítani, és helyére műfogat helyezni.

A fogpótlás lehetőségei a következők:

  • korona (Ennek a megoldásnak a lényege, hogy a fogat lecsiszolják, és egy műfogat illesztenek a csonkra. Ennek a technikának több változata is létezik.)
  • híd (Ezt több hiányzó, vagy súlyosan sérült fog eseten szokták alkalmazni. Ilyenkor a implantátumok segítségével egy lemezt helyeznek a szájüregben, amire a műfogakat teszik. Ezzel a megoldással akár négy egymás mellett lévő fogat is pótolhatnak. Az is lehetséges, hogy a két szélső fogra korona kerül, és ezek tartják a hidat.)
  • műfogsor (Ez lehet teljes vagy részleges is.)

A leggyakoribb fogpótlás a korona, aminek nem egy változata létezik. A korona többféle anyagból is készülhet.

fém korona: Általában aranyötvözetből készültek, de léteznek króm és nikkel fogpótlás is. Egyik nagy előnye a megoldásnak, hogy kevesebbet kell lecsiszolni a fogból, mint más anyagok esetén. A javára szól még az is, hogy ez egy kemény és tartós megoldás. Hátránya is van, ez pedig a színe. A fém korona  nem olvadnak bele az eredeti fogsorban, nagyon látszik rajtuk, hogy nem igazi. Ezért inkább a fogsor hátsó részén szokták alkalmazni, elől nem igazán. De ez egy nagyon tartós megoldás, rendkívül ritkán szokott eltörni.

fémkerámia korona: Ez egy kevert technika abból a szempontból, hogy itt a fogakra egy fémkorona kerül, aminek kerámia a borítása. Ennek az eljárásnak az az előnye, hogy a fogpótlás színe meg fog egyezni a fogsor többi részével. Ám a megoldásnak hátránya is van, hiszen ez a fajta korona jobban koptatja a szomszéd fogakat, mint a többi megoldás. Ráadásul a porcelán sérülékenyebb, mint a fém, így nagyobb az esélye annak, hogy a pótlásból letörik egy darab, vagy valamilyen más módon fog megsérülni. Az is megtörténhet, hogy a fogak tövénél elő fog bukni a fém rész, így a fogak alja szürkés lesz. Ez főleg akkor fordulhat elő, ha a páciens ínye egyébként is visszahúzódott.

műanyag korona: A műfogak nagysága ennél a technikánál lesz a legkisebb. Ez nem egy tartós megoldás, a műanyag könnyen megsérül, letörik. Ezért legtöbbször csak ideiglenes koronaként szokták alkalmazni addig, így a végleges fogpótlás nem készül el.

kerámia korona: A megoldás legnagyobb előnye, hogy teljesen természetes hatású, ideális esetben a fogon nem lehet majd észre venni, hogy nem igazi. Mivel a kerámia alatt nincsen fém, így nem fog az íny felett egy sötétebb csík megjelenni. Kerámia fogpótlás esetében semmiféle allergiás reakciótól sem kell tartani. A megoldás hátránya, hogy nem olyan erős és strapabíró, mint a fém koronák. Lehet vastagabb kerámia koronát is készíteni, de ebben az esetben többet kell a fogakból lecsiszolni.

Kivehető fogpótlások

A kivehető fogpótlás műfogsor néven ismert. Ennek van egy hagyományos változata, ami egy alaplemezből, egy műínyből és a műfogakból áll. Manapság kezd elterjedni egy másik megoldás, a fix fogsor. A technika előnye stabilitása, ugyanis ebben az esetben a protézist nem a vákuumhatás és a pontosan illeszkedő alaplemez tartja helyén, hanem az állkapocs csontba ültetett mini implantátumok, amik titánból készülnek. A műfogsorban patentok kerülnek, amik illeszkednek az implantátumok gömbfejeire. A protézist így a páciens bármikor önmaga eltávolíthatja a szájából, és vissza is helyezheti.

Ez a fajta fogpótlás sokkal stabilabb megoldást biztosít, mint a hagyományos protézis.

Mitől függenek a fogpótlás árak?

Mitől függenek a fogpótlás árak? Mi határozza meg ezt az összeget? Nagyon fontos az a kérdés is, hogy melyik rendelőben készítteti el páciens a technika, hiszen a fogpótlás árak fogorvosonként változhatnak. Viszont azt is tudni kell, hogy a minőség és a mennyiség nem minden esetben egyenesen arányos, az is megeshet, hogy egy olcsóbb rendelőben jobb szolgáltatást kap a páciense. A fogpótlás árak nagyságát még jelentős mértékben meghatározza az is, hogy milyen anyagól készül a megoldás. A legolcsóbb a műanyag, ám ez nem túl tartós megoldás, hamar tönkremegy. A kerámia, a fém és a fémkerámia megoldások drágábbak, de jobb minőségűek is. A legjobb megoldás a cirkonium – oxidból készült technika, de a fogpótlás árak ebben az esetben a legmagasabbak.

Mitől függnek a fogpótlás árak?

Mitől függnek a fogpótlás árak? Mi határozza meg ez az összeget? A fogpótlás árak természetesen függnek attól, hogy Ön milyen rendelőben, melyik fogorvosnál csináltatja meg fogait. Tudnia kell, hogy az árak és a minőség nem mindig egyenesen arányos. Nem törvényszerű, hogy a drágább fogorvos jobb lesz, mint kellemesebb árakon dolgozó kollégája. Ezt ki kell tapasztalni. A másik tényező, ami meghatározza a fogpótlás árakat, az az anyag, amiből a fogpótlás készül. Ezek közül a legolcsóbb a műanyag. Ezzel nagyon rossz minőség fogpótlás készíthető, általában csak ideiglenes megoldásként szokták alkalmazni. A fém és a kerámia fogpótlások már drágábbak, de sokkal jobb színvonalú megoldás készíthető belőle. A legdrágább a CAD/CAM technológiával készített (cirkon néven elterjedt) fogpótlás. Ez egy számítógéppel vezérelt technika, ami teljesen pontosan kiszámítja a fogpótlás paramétereit. Ez a minőség látszik a fogpótlás árak nagyságán is.

Miből állnak a fogpótlás árak?

Miből állnak a fogpótlás árak? Ez is, mint a legtöbb szolgáltatás anyagköltségből és munkadíjból tevődik össze, a fogpótlás árak is összetettek. A mechwartdental.hu oldalhoz tartozó rendelőben (Elérhetőségeinket megkapja, ha rákattint bármelyik menüpontunkra. A jobb oldalon, fent meg fogja találni a kívánt információt.) bevezettünk egy akciót. Ezt először nem szántuk véglegesen, de annyira sikeres lett az árengedmény, hogy megszüntetését nem tervezzük. A lehetőség lényege, hogy maga a protézis ingyenes, csak magáért a beültetésért kell fizetni. Ez elsőre talán nem hangzik reálisnak, ezért van az is, hogy pácienseink a legtöbb esetben rákérdeznek arra, amit hallottak. Pedig igaz, nálunk a fogpótlás árak összetevőiből kimarad a protézissel járó költségek.

Mitől függnek a fogpótlás árak?

Mitől függnek a fogpótlás árak? Mi határozza meg ezt az összeget? És mekkorák azok a fogpótlás árak, ami reálisak? Ezek a válaszok több tényezőtől is függnek. A mechwartdental.hu weboldalhoz tartozó fogászat díjait az „Árak” menüpont alatt fogja megtalálni. Itt látni fogja, hogy nálunk a fix fogsor ingyenes is lehet. Természetesen csak maga a fogsor, a beültetéséhez kapcsolódó szolgáltatásokért fizetni kell. De ezeket is le fogjuk tisztázni az első alkalommal, nálunk nincsen rejtett költségek. A fix fogsor ára attól függ, hogy hány mini, titánból készített implantátummal lesz rögzítve a fogsor. Ez függvénye annak, hogy a kezelés csak az alsó vagy a felső fogsorra fog kiterjedni, vagy pedig mind a kettőre. A páciens csontállományának a minősége is lényeges, ez is meghatározza az implantátumok számát, és ezáltal fogpótlás árak nagyságát.

Érdeklik a fogpótlás árak?

Érdeklik a fogpótlás árak? Szeretné tudni, hogy mekkora összeget kell feláldozni akkor, ha fogait pótolni akarja? A fogpótlás árak négy dologtól függnek. Az egyik a rendelő, ahol Ön megcsináltatja fogait. Ezek között nem biztos, hogy számottevő lesz a különbség, és az is igaz, hogy itt az árak és a minőség nem mindig egyenesen arányos. A második tényező, ami meghatározza az árakat, az az, hogy milyen jellegű fogpótlást szeretne alkalmazni. A legdrágább a teljes fogsor. A korona, a héjak és a híd már szolidabb árakért kapható. Egy fog implantációja is drága tud lenni, borsosabb  árú, mint a többi pótlási megoldás. Az ára attól is függ, hogy milyen technikával lesz elvégezve a beavatkozás. De természetesen az is számít, hogy milyen anyagól készül el a fogpótlás. A legolcsóbb mindig a műanyag, ami nem túl jó minőségű, és általában csak ideiglenesen szokták használni. A fém és a kerámia fogpótlás árak már valamivel magasabbak.

Fontos kérdés: fogpótlás árak

A fogpótlás árak nagysága egy nagyon fontos kérdés, hiszen sok esetben akár meg is határozhatja azt, hogy melyik rendelőben készítteti el a páciens a megoldást. A fogpótlás árak fogorvosonként változhatnak. Ezek a díjak nem minden esetben arányosak a minőséggel, néha szerényebb árért is lehet nagyszerű színvonalú szolgáltatást kapni. A díjak nemcsak a munkát végző szakembertől függenek, hanem attól is, hogy milyen anyagból készülnek. A legolcsóbb a műanyag fogpótlás. Ez nem túl jó minőségű, általában csak átmeneti megoldásként szokták alkalmazni. A fém fogpótlások valamivel drágábbak, jól lehet vele rágni, ellenállnak a nyál bomlasztó hatásának, viszont színe nagyon eltér az eredeti fogakétól. A fémkerámia és a kerámia koronák színe teljesen megegyezhet a többi fogéval, viszont valamivel sérülékenyebbek, mint a fém. A cirkonium – oxid a legtökéletesebb megoldás, ám ebben az esetben a legmagasabbak a fogpótlás árak.

A fogpótlás árak nagysága

A fogpótlás árak egy nagyon fontos kérdés, hiszen nagyon gyakran ez az információ határozza meg azt, hogy milyen fajta fogpótlás fog alkalmazni a fogorvos. A fogpótlás árak mindig egy első konzultáción fognak kiderülni, amikor a fogorvos már felmérte a páciens fogainak és szervezete minden fontos jellemzőjének az állapotát. Ezek után tud majd pontos ára mondani. Minden fogorvosi rendelőben és az intézmények honlapján is van egy ár táblázat, amit megnézve kapunk egy képet, hogy nagyjából milyen díjakra számíthatunk. A fogpótlás árak az alkalmazott technikától függenek, és attól is, hogy ez milyen anyagból lesz elkészítve. A legolcsóbb mindig a műanyag, ami nem túl jó minőségű, és általában csak ideiglenesen szokták használni. A fém és a kerámia fogpótlás árak már valamivel magasabbak, de még mindig olcsóbbak, mint a legújabb és legjobb minőség megoldás, a cirkonium – oxid.