Meghatároznak a mini implantátum árak

A Mechwart Dentálnál (Címünket és telefonszámunkat megtalálja a legfelső menüsor „Kapcsolat” menüpontja alatt. Személyes találkozó előtt mindenképpen szükség van időpont egyeztetésre.)  leginkább a mini implantátum árak határozzák meg a fix fogsor árát. Ennek az oka az, hogy egy akció keretében bevezettük azt, hogy maga a protézis teljesen ingyenes, mindössze a beültetéséhez kapcsolódó költségeket kell megtéríteni. (És nagyon fontos az is, hogy rejtett költségeink sincsenek.) Ez elsőre hihetetlennek hangzik, nem ritka, (sőt inkább általánosnak mondható) hogy pácienseink még egyszer rákérdeznek erre az információra. Pedig igaz, ez az akció, annyira sikeresnek bizonyult, hogy nem tervezzük az árengedmény visszavonását. Náluk még mindig a mini implantátum árak határozzák meg a díjakat

 

 

És nincsenek fix fogsor árak

A Mechwart Dentálnál nincsenek fix fogsor árak. Tisztában vagyunk, hogy ez elsőre teljesen hihetetlenül hangzik, de így van. Nálunk (Elérhetőségeinket megtalálja a legfelső menüsor végén, a „kapcsolat” menüpont alatt.  Személyes találkozó előtt mindenképpen időpont egyeztetés szükséges.) nincsenek fix fogsor árak. Bárhogyan is keresi weboldalunkon ezt az információt, nem fogja megtalálni. Hogy lehet ez? Egy akció keretében bevezettük azt, hogy maga a protézis teljesen ingyenes, mindössze a beültetéséhez kapcsolódó szolgáltatásokért kell fizetni. Így díjaink kifejezetten pénztárcabarátokok lettek, és ehhez a kedvező árhoz minőségi szolgáltatás is társul. És nemcsak, hogy nincsenek fix fogsor árak a rendelőnkben, hanem rejtett költséggel sem fogjuk Önt „meglepni”.

A fogsor árak összetevői

Mik a  fogsor árak összetevői? Hogyan formálódik meg ez az összeg? A fogsor árak összetevő minden esetben anyagköltségből és munkadíjból állnak. Ez rendelőnként változhat, hiszen a különböző fogorvosok és a fogtechnikusok különböző díjakon is dolgoznak. Számít még az is, hogy milyen anyagból, technikával készült el a protézis. A fogsor árak nagyon változatosak lehetnek. A Mechwart Dentálnál (Címünket és telefonszámunkat megtalálja a legfelső menüsor „Kapcsolat” menüpontja alatt. Személyes találkozó előtt mindenképpen szükség van időpont egyeztetésre.) bevezettünk egy akciót, ami annyira sikeresnek bizonyult, hogy máig tart, és nem tervezzük a megszűntetését. Árengedményünk lényege, hogy maga a műfogsor teljesen ingyenes. (Ez elsőre nagyon furcsán, hihetetlenül hangzik, pedig igaz.) Fizetni a beültetéséhez kapcsolódó szolgáltatásokért kell. Az „Árak” menüpontja alatt elérhetőek a rendelőnkhöz tartozó fogsor árak.