Műfogsor rögzítés
A műfogsor rögzítés egy nagyon fontos folyamat, hiszen a protézis stabilitása létfontosságú abból a szempontból, hogy a megoldás ellássa funkcióit.
Miknek kell megfelelni a műfogsor rögzítésnek, mi miatt olyan fontos, hogy stabil legyen a protézis?
- A fogak feltétlenül szükségesek ahhoz, hogy a táplálék meg legyen rágva. Az elől lévő fogak feldarabolják az ételt, a hátul lévők pedig pépesítik. Ez több szempontból is roppant lényeges. Egyrészt az emésztés miatt. Ez a folyamat már a szájüregben elkezdődik. (A madaraknak nincsenek fogaik, ezért gyomorszerkezetük is más, mint a foggal rendelkező emlősöké, hiszen az emésztésben nem kap gyomruk semmi segítséget.) A másik funkciója ennek a folyamatnak az, hogy ne sérüljön meg a nyelőcső az étel lenyelésekor. A stabil rögzítés főleg a keményebb, nehezen rágható ételek megrágása során kiemelt jelentőségű.
- A fogak szerepet játszanak a hangképzésben is. Ha a műfogsor nem elég stabil, akkor a beszéd elmosódottá, érthetetlenebbé válik.
- A nem elég stabil fogak kényelmetlen érzetet jelentnek viselőjüknek, hiszen azzal lesz elfoglalva, hogy hogyan nevethet, ehet, vagy beszélhet, hogy fogai ne mozduljanak el helyükről.
- A fogaknak védelmi szerepük is van, ők védik meg a fogínyt és a szájüreget az esetleges külső, fizikai behatásoktól.
- A rosszul rögíztett protézis elmozdulhat egy erőteljese köhögés következtében.
A megfelelő műfogsor rögzítés tehát elengedhetetlenül szükséges ahhoz, hogy a technika megfelelő minőségű legyen.
A hagyományos műfogsor három részből áll:
- alaplemez (Ez a nyálkahártya csonton fekszik. A fő funkciója azt, hogy a rágóerőt közvetítsék az állkapocscsontok felé.)
- műíny (Ennek a résznek nincsen kifejezetten praktikus feladata, fő funkciója, hogy a páciens kinézete esztétikus legyen.)
- műfogak (Ez vegyes feladatot látnak el. Praktikus funkciójuk az, hogy a páciens újra tudjon megfelelő minőségben rágni, de a kinézet esztétikumát is biztosítják.)
Itt a stabilitást mindössze a vákuumhatás, a gravitáció és a pontosan illeszkedő alaplemez biztosítja. Így nagyon fontos, hogy a protézis jól illeszkedjen. Ehhez több mintavételre is szükség van. Ezért a műfogsor elkészítése egy hosszabb folyamat. Ez egy első konzultációval kezdődik, ahol a fogorvos teljes képet kap a páciens helyzetéről. Itt van pár fontos kérdés, amit mindenképpen tisztázni kell. Ezek a következők:
- Mióta áll fent a probléma?
- Volt-e már a páciensnek ezelőtt is fogpótlása, műfogsora?
- Milyen a szájüreg általános állapota?
- Szintén fontos, hogy felmérjék azt, hogy milyen az állkapocscsont állapota.
A szájüregre és a fogakra is jellemző az, hogy nincsen pontosan két egyforma, ezért ez a műfogsorokra is igaznak kell lennie. A kérdések megválaszolása, a vizsgálatok után a páciens és a fogorvos közösen kidolgozzák a kezelési tervet. Az első lépés az anatómia lenyomat vétel. Ez gipsszel történik, ami sokak számára kellemetlen lehet, hiszen gyakran okoz émelygést, hányinger érzetet. Ez megfelelő légzéssel elkerülhető. Fontos, hogy mintavétel közben a páciens csak az orrán keresztül vegyen levegőt. Ezzel a technikával elkerülhető a rosszullét, ami akár a mintavételt is megakadályozhatja.
A következő lépésig várni kell, hiszen a fogorvos a lenyomatot elküldi a fogtechnikusnak, aki ez alapján elkészíti az úgy nevezett egyéni kanalat. Ez egy személyre szóló kanál, ami pontosan illeszkedik az adott páciens állkapcsához. Segítségével nagyon pontos minta vehető, ami elengedhetetlenül szükséges annak érdekében, hogy a műfogsor rögzítés tökéletes legyen, hogy a technika megfeleljen minden vele szemben támasztott követelménynek. Ez a lépés a műfogsor készítés lelke, mivel ekkor fog az eldőlni, hogy a műfogsor mennyire fog illeszkedni az ínyhez, mennyire áll majd stabilan, és ezáltal mennyire felel majd meg a felé támasztott követelményeknek. Ilyenkor az a helyzet szerencsés, amikor az állkapocscsont még nem sorvadt el, így jól lehet lenyomatot venni róla. (Ezért fontos az, hogy a páciens minél előtt jusson el fogorvosig, ne várjon, amikor megjelenik a probléma. Ugyanis a fogak hiányában az állkapocscsont csontállományának a minősége elkezd romlani.)
A következő lépés a harapási sablon elkészítése. Ez azért nehéz feladat, mivel amikor a páciens eljut az orvosig, akkor általában már nincsenek meg a fogai, vagy pedig azok nagyon rossz állapotban vannak. Ennél a pontnál pedig azt kell kideríteni, hogy a műfogak hogyan fognak egymással érintkezni, mi lenne a legoptimálisabb állapot. Hogy ezt kiderítsék egy speciális mérési technikát használnak a fogorvosok. Fontos az állcsontok egymáshoz való viszonya. Ez nemcsak a fogak helyzete miatt lényeges, hanem azért is, mert a fogak tartják az arcot, ezek nélkül ez a felület beesetté válik. A fogak tehát több okból is kellenek az esztétikus megjelenéshez.
A fogtechnikus elkészíti a újabb mintát, ami nagyon fontos menete a műfogsor elkészítésének. Lényege, hogy mintavétel közben a páciensnek mozgásokat kell végeznie, csücsöríteni, nyelvet mozgatnia, mosolyogni, és nyelvet mozgatnia is. Azokat a mozgásokat kell imitálni, ami mindennapjai során is használ. Ebből a lenyomatból egy újabb minta készül, aminek harapás sablon a neve. Ez a harmadik alkalommal történik meg. Ekkor kell beállítani az alaplemez tulajdonságait is. Ennek tökéletesen illeszkednie kell, ezért ez egy nagyon fontos fázis.
Ezek után elkészül a próbafogsor, amit a fogorvos és a páciens is ellenőriz. Amennyiben mindenki meg van elégedve a megoldással, a végleges műfogsor elkészítésre kerül.
Ezzel még nem ért véget a fogorvos és a páciens kapcsolata, hiszen a fogprotézis bizonyos időközönként ellenőrzést igényel.
A hagyományos műfogsort mindössze a vákuumhatás, a gravitáció és a nagyon pontosan illeszkedő alaplemez szokta a helyén tartani. Ez nem a legstabilabb megoldás, számos probléma szokott vele lenni. Ezek közül a legfontosabb az, hogy nem lehet vele olyan minőségében rágni, harapni, mint az eredeti fogakkal, keményebb, esetleg ragacsos ételek fogyasztása pedig kifejezetten nehéz – sőt néha lehetetlen – vele. Ezért egyre inkább kezd elterjedni egy másik fajta műfogsor rögzítés. Ez az úgynevezett fix fogsor. Ez is egy olyan megoldás, amit a páciens önmaga bármikor kivehet, és vissza is helyezhet. (Ez először furcsa lesz, de a fogorvos meg szokta mutatni, hogy hogyan kell.)
A fix protézis esetében a műfogsor rögzítés jóval stabilabb, mint a hagyományos műfogsor esetében. Ezt mini, titánból készült implantátumok segítségével oldják meg. Ezek a nagyon vékony tűimplantátumokat a fogorvos az állkapocscsontba ülteti be, (Ez a technika annyira vékony, hogy a legtöbb esetben sebészeti beavatkozás nélkül is be lehet őket helyezni.) és ezek tartják a protézist. Általában állkapocscsontonként hat – hat, vagy négy – négy implantátumot szokta alkalmazni. Ez függ a csontállomány minőségétől. Ez a lehető legstabilabb műfogsor rögzítés.