A fogsor felépítése

Az emberi fogsor több rétegből áll, a fogak nemcsak egyféle anyagból épülnek fel. A fogsor fogainak a felépítése a következő:

  • Zománc: A fogak legfelső része. Ez egy kemény anyag, védi a fogakat. Idegek nincsenek benne, így, ha ez a réteg szuvasodik, az nem jár fájdalommal. (Ezért is fontos a rendszeres fogászati ellenőrzés, hiszen a fogorvos észreveszi a cementréteg sérüléseit is.)
  • Dentin: A következő meszes anyagú réteg. Nem olyan erős, mint a felette lévő zománc, könnyebben is romlik.
  • Cement: Csontszerű anyag, aminek funkciója, hogy védje a gyökeret a külső hatásoktól, illetve biztosítsa annak stabilitását.
  • Fogbél: A fogsor, a fogak legérzékenyebb, legalsó, idegekkel teli része.

 

A fogsor felépítése

A gyermekkori fogsor 20 fogból áll. Ezek még tejfogak, nem a végleges fogsor. Öt  – hat éves kör körül ezek a fogak elkezdenek kihullani, és a helyüket lassan átveszik a végleges fogak, amiknek száma már több. A csontfogakból 32 van, 16 alul és 16 felül. Ezek párban állnak, ha valamelyik kihullik, vagy el kell távolítani, az alatta vagy felette lévő párjára is hatással van. Középen – alul és felül is – található a négy – négy darab metszőfog. A metszőfogak mellett találhatóak a szemfogak. A többi fog az őrlőfog. A fogsornak az emésztésben van jelentősége, ők aprítják fel az ételt, készítik elő arra, hogy az a gyomorba jusson. A fogsor része még a négy darab, hátul lévő bölcsességfog.

A fogsor felépítése

Az egészséges fogsor 32 darab fogból áll. (Van egy nagyon ritka genetikai rendellenesség, amikor valakinek 33 darab foga van, mivel a négy bölcsességfog helyett öt darab található a szájban. Ez a negroid rasszra jellemző.) A fogsor felső és alsó részből áll, a fogak megoszlása a két rész között egyenlő mértékű. Az alsó és a felső fogsor is négy – négy metszőfogból, két – két szemfogból, négy – négy kisőrlő és négy – négy nagyőrlő fogból áll. A fogsort a felnőtt korban kibújó két – két bölcsességfog teszi teljessé. A bölcsességfogak nemcsak ezért különlegesek, hanem azért is, mert számos probléma forrásai lehetnek, főleg, ha ferdén nőnek. Ezért a fogsor ezen részére nagy figyelmet kell fordítani, hátsó elhelyezkedésük ellenére is alaposan meg kell őket tisztítani egy – egy fogmosás alkalmával.