A fogsor ápolása

A fogsor károsodását nem lehet visszafordítani, csak megállítani, és pótolni azokat a fogakat, amiket már nem lehet megmenteni. Ezért a fogsor ápolása nagyon fontos feladat. Az első fogsort a tejfogsort óvodás, kisiskolás korban vesztik el a gyerekek, ezek után jelenik meg a végleges fogsor. Ez helyett már nem nő új, a fogsort csak fogpótlással lehet helyettesíteni. Sajnos a fogak egy idő után elromlanak, „lejár a garancia”. De ezt a folyamatot lehet késleltetni. Az otthoni fogápolás legfontosabb része az étkezések utáni fogmosás. Ehhez nem mindig elég a fogkefe, sokszor kell fogselyem, hogy minden ételmaradékot el lehessen távolítani a fogak közül. A nyelven is nagyon sok baktérium telepedhet meg, ezeket a szájvíz használta tudja semlegesíteni. A szuvasodásra lehet hajlamos valaki, ezeket a rizikókat is lehet csökkenteni.  Ilyen a barázdazárás, ami után kisebb az esély, hogy a fogak közé ételmaradék szorul. A fogsor ápolásában azonban annak rendszeres tisztítása a legelső.

A stabil fogsor

Nagyon fontos, hogy a fogsor stabil legyen. Ez nélkül nem lehet teljesen jó minőségű a megoldás. Ha a fogsor nem elég fix, akkor nem tudja megoldani azokat a feladatokat, amik rá hárulnak. Ezért a fogprotézisnek is teljesen stabilnak kell lennie. Ám ez nem elég követelmény a műfogsor készítése során, a technikának nemcsak szilárd kell állnia, hanem kényelmesnek is kell lennie.

Ha a rögzítés nem elég stabil, az súlyos problémákat tud okozni. Ezek a következők:

  • a rágás nem lesz megfelelő minőség, ami emésztési problémákkal jár együtt.
  • a nem megfelelően megrágott étel megsebzi a nyelőcsövet
  • az étkezés öröme elveszik, ami szociális problémákkal is együtt jár
  • a beszéd elmosódott lesz
  • a műfogsor egy erőteljes köhögéstől, vagy akár intenzívebb nevetéstől is kieshet

Ezeknek a feladatoknak kell a fogsornak megfelelnie, ami miatt tényleg nagy szükség van a stabilitásra.

A fogsor és betegségei

A fogsor és a fogágy is – akár a többi testrés – megbetegedhet. Ezek a bajok különböző mértékűek lehetnek. Szélsőséges esetben ezek a gondok akár a fogak elvesztésével is együtt járhatnak. A fogsor betegségei kapcsán is a korai felismeri fontos, hiszen ezt a folyamatot nem lehet visszafordítani. Ajánlott évente egyszer elmenni fogászati ellenőrzése. Nemcsak a fog betegedhet meg, hanem az őt körbevevő fogágy is. Ennek több oka is lehet, amik között ott van a rossz száj higiénia, a hormonális változások, az idős életkor, vagy akár genetikai tényezők is. (Ezek között van olyan is, ami odafigyeléssel kezelhető.) Gyógyszerek mellékhatásaként is kialakulhatnak ezek a problémák. Viszont itt igaz, hogy az ápoltság fél egészség. A fogsor betegségeinek egy része megelőzhető megfelelő fogmosással, szájvíz használattal.

 

 

 

Az fogsor fejlődése

A fogsor fejlődése egy összetett folyamat. Az állat és az emberi fogsor kialakulása számos hasonlóságot mutat. A

fogak fejlődésük során több szakaszon mennek keresztül. Ezek a következők:

  1. csíra szakasz (Ebben a szakaszban egy nagyon intenzív sejtburjánzásnak lehetünk a tanúi.)
  2. sapka szakasz (A szakasz a nevét arról kapta, hogy ekkor alakul ki a fogzománc, ami sapka formát vesz fel.)
  3. harang szakasz (A zománc sejtjei különválnak, kialakul a belső és a külső fogzománcra jellemző sejtállomány. Ekkor történik az is, hogy a fogcsíra elveszti a kapcsolatát a szájüreg hámszöveteivel.)
  4. koronai szakasz (Ekkor alakul ki először a korona, majd a fogak gyökere. Szintén erre az utolsó stádiumra jellemző, hogy a fogak elnyerik végső formájukat, a fogak megkapják az alakjukat. A sejttermelés ekkor leáll, hiszen már nincsen rá szükség: a fogsor)

A fogsor felépítése

A fogsor összesen 32 darab fogból áll. Ezek egyenlően oszlanak meg, az alsó és a felső fogsor is, tizenhat – tizenhat darab fogból állnak.  A fogsor építőelemei, a fogak nem ugyanolyanok, különböző fajtáik vannak. Ezek a következők:

  • felül és alul is négy – négy darab metszőfog
  • felül és alul is két – két darab szemfog
  • felül és alul is négy – négy darab kisőrlő fog
  • felül is alul is négy – négy darab nagyőrlő fog

A fogsor nagyon pontos szerepet kapott a szervezet működésében, az emésztésében, az étel feldolgozásában segít. Az elül lévő metszőfogak eldarabolják az ételt, az őrlőfogak pedig pépesítik ezt. Ebben a nyál is segít nekik. Ennek a folyamatnak két nagyon fontos oka van. Az egyik az, hogy az ételt, így már le lehet nyelni, nem fogja megsebezni a torkot, a másik pedig, hogy a fogsor, a rágás megkönnyíti a gyomor munkáját

 

 

 

 

A fogsor

Az emberi fogsor 32 fogból áll. Ezekből négy darab bölcsességfog, ami felnőtt életkorban szokott megjelenni. A legelső fogsor tejfogakból áll. Ezek nagyjából fél éves korban kezdenek megjelenni, ami fájdalommal jár, mivel a fogaknak át kell törnie az ínyt. (Nagyon ritkán, de megtörténhet, hogy egy kisbaba fogakkal születik. A még pogány magyarok hite szerint az ilyen gyerekekből táltosok lesznek.) A fogzás nagyjából két éves korig tart. Ez a fogsort óvodás kor végéig használják, akkor a fogak szép lassan, egymás után kiesnek, és kinő a végleges fogsor. Az emberek többet nem képesek fogakat váltani. (Velünk ellentétben több állat is van, akiknek életük során akár többször is kinőhet a fogsora. A krokodilok például negyvenszer váltanak fogazatot, de az abszolút rekorder a cápa, akiknek minden  kihullott foga pár napon belül újra kinő.)

A végleges fogazat többféle fogból áll. Az alsó és a felső fogsorban is ugyanazok a fogak találhatóak meg. A száj elejében, jól látható helyen négy – négy metszőfog van.  Utána jön két – kétszemfog, majd négy – négy kisörlő. A sort a négy – négy nagyörlő zárja le. Ezeknek a fogaknak más a szerepük, ezért máshogy is néznek ki. Az elül lévő metszőfogak inkább hegyesek, arra valók, hogy a táplálékot darabokra bontsák, míg a hátul lévő lapos tetejű örlőfogak között az étel szétzúzódik. Erre a folyamatra nagyon nagy szükség van, mivel az emésztés már a szájban megkezdődi. Ez nélkül a gyomor túl  lenne terhelve. (A madaraknak ezért van dupla gyomruk. Nekik nem lehet fogazatuk, mivel a fogsor súlya miatt akadályozva lenne a repülésük. Fogsor hiányában azonban más módszer kell találnia a természetnek, hogy a megfelelő emésztés megtörténjen.) A fogsornak nagyon sok funkciója van, ezek a következők:

  • A nem megfelelően megrágott táplálék számos emésztési problémát okoz. Ezek között ott van az, hogy a gyomor túl lesz terhelve, ezért megbetegedhet. A nem megfelelőn megrágott étel nem lehet teljesen megemészteni, ezért gyomorégést, puffadást fog okozni. A rágás hiánya a súlyra is hatással van, mivel a gyors evés, a kevés rágás következtében később alakul ki a teltségérzet, azért a páciens könnyebben fogja felszedni a kilókat. Az alapos rágás a bakteriális fertőzés kockázatát is csökkenti
  • Az egészséges fogsor elengedhetetlen feltétele annak, hogy valaki ápoltnak, kellemes kinézetűnek érezze magát. Hiányos fogsor esetén a páciens könnyen érezheti magát ápolatlannak, ami szorongásokhoz fog vezetni. Ez nemcsak a magánéletére hat ki, hanem a munkájára is.
  • A fogsor támasztja az arcot is, hiányában az beesett lesz, és a páciens valós koránál idősebbnek fog kinézni.
  • A hangképzés már a szájban megkezdődik. A fogak hiányában a beszéd elmosódott, kevésbé érhető lesz.
  • A nem megfelelően megrágott étel megsebezheti a nyelőcsövet.

A fogaknak több és nagyon fontos feladatoknak kell megfelelnie, ehhez felépítésük is igazodik. A fogakat az úgynevezett fogzománc takarja, ami az emberi test legkeményebb anyaga, sejteket viszont nem tartalmaz, ezért nem tud újratermelődni. A fog látható része a korona. A zománc ezt a részt fedi. Az ínyben a foggyökér található, amit a cement fed el. Ebben a rétegben nincsenek idegek, úgyhogy ha megsérül, vagy pedig szuvasodni kezd, akkor a beteg még nem érez fájdalmat. A fogorvos azonban észreveszi ezt, ezért nagyon fontos a rendszeres ellenőrzés, hiszen ilyenkor még korai stádiumban kiszűrödnek a problémák. A fogzománc alatt egy lazább, rostosabb szövet, a dentin található. Egészséges fog esetében ez a réteg sehol sem fog felbukkanni. A fog legbelső része a fogüreg, ami tele van erekkel és idegekkel. Amennyiben a szuvasodás idáig elér, az mindenképpen komoly fájdalommal jár.

A fogak gyökere többféle lehet, vannak egy- és többgyökerű fogak. Az elöl lévő fogaknak és a kisörlőknek egy gyökre van. Az alsó nagyörlők kétgyökerűek, míg a felsőknek három gyökerük van.

A fogaknak nagy ellensége a szuvasodás, ami sajnos mindenkit, vagy legalábbis is, majdnem mindenkit érint.

A fogszuvasodás okai nem teljesen tisztázottak, valószínűleg több tényezőre is visszavezető a probléma. Ezek között ott van a genetikai adottság. A fogak embereként kicsit különbözhetnek. Vannak, amikor a fogak torlódnak, vagy azoknak felszíne valamivel barázdáltabb az átlagnál. Ebben az esetben a fogszuvasodás nagyobb eséllyel fog bekövetkezni. (Szerencsére a mai fogászati eljárásokkal nagyon sokféle probléma oldható meg. Így ezeket az állapotokat is lehet korrigálni, fogszabályozással, vagy pedig barázdazárással.) A fogszuvasodás nagyban összefügg az elfogyasztott táplálékkal. A magas szénhidrát és cukor tartamú ételek nagyban növelik a fogszuvasodás esélyét. Megfelelő táplálkozással csökkenthető az esélye annak, hogy kialakul ez a probléma. Ez összefügg a következő okkal is. A fogak romlásáért felelősség tehető a streptococcus mutans nevű baktérium, aminek a fő eleségei között ott van a cukor és a szénhidrát. Ez az élőlény ugyanis savakat termel, ami felpuhítja a fogzománcot. A fogak tönkremenetelében szerepet játszik még az idő is. A kor előre haladásával a fogak megkopnak, sérülékenyebbek lesznek. Ezért ahogy halad előre az idő, annál több gond adódhat a fogakkal. (József Attila így írta le az idősödés folyamatát a „Levegőt” című versben: „Szaporodik fogamban az idegen anyag.)

A fogszuvasodás több fázisból áll. Tudni kell erről a problémáról, hogy a folyamatot nem lehet visszafordítani, mindössze megállítani, és a keletkezett károkat kijavítani, töméssel vagy fogpótlással.  A fogszuvasodást a korai szakaszban mindössze pár fehér folt jelzi, ami a fogzománcon jelenik meg. Dohányosok esetében nem mindig lesznek ezek fehér színűek, barnás árnyalatot is felvehetnek. A rendszeres fogászati kontroll azért is nagyon fontos, mert az ilyen korai szakaszban felismert problémát könnyen és jó eredménnyel lehet kezelni. Ezek a fehér foltok hasonlítanak a fogkőhöz, de egy szakember könnyedén meg tudja őket különböztetni. Ha szuvasodás eléri a fogbelet, akkor a probléma gyulladással és fájdalommal is jár, hiszen a dentinben idegek is vannak. Eddig nem érdemes várni, hiszen ekkor már nem biztos, hogy egy sima tömés megoldja a problémát, könnyen lehet, hogy gyökérkezelésre is szükség lesz.

A kezdeti szuvasodás csak szemmel látható, egyéb jele nincsen. A fizikai szimptómák akkor jelentkeznek, amikor a probléma már eléri a fogbél. Ilyenkor a fogzománc alatt lévő dentin már nem tud olyan jó minőségben tartani, mint kellene és beszakadhat. Ehhez elég lehet egy erőteljes harapás is.

Összefoglalva ennek a problémának a legjellemzőbb tünetei a következők:

  • étkezés közben problémák adódhatnak, hiszen a fog érzékenyen reagál olyan ingerekre, mint a sós vagy az édes íz, a hideg vagy a meleg
  • a fogak tompán és lüktetően fájnak (Ez csak súlyos problémák esetén szokott megjelenni. A rendszeres fogászati kontroll segít abban, hogy a probléma még ez előtt a fázis előtt felfedezésre kerüljön, és orvosolva legyen.)
  • a fog felületén fehér foltok jelennek meg, a fog mélyebb barázdáiban és a fogak között pedig barnás elszíneződés lesz látható

A fogsor állandóan ki van téve a fogszuvasodásnak, de megfelelő táplálkozással és fogápolással minimalizálni lehet a kockázatot.

Mi miatt olyan fontos a fogsor?

Az egészséges fogsor egy olyan része a testnek, ami elengedhetetlenül szükséges az, hogy egy ember testileg és lelkileg is megfelelően funkcionáljon. A fogsor ugyanis nemcsak biológia jelentőséggel bír, hanem kulturális és szociális szempontból is rendkívül fontos. Az egészséges és teljes fogsor hozzátartozik az ápolt és vonzó megjelenéshez. Ha ez nincsen meg, akkor a páciens ápolatlannak és taszítónak fogja magát érezni, ami kihat a magánéletére is. Megtörténhet, hogy bezárkózik embertársai elől, mivel attól fog félni, hogy azok furcsán néznek rá fogai állapota miatt. De a test egészségében is nagy szerepe van a fogsornak. Elsősorban a rágáshoz kellenek a fogak. Ez a folyamat ugyanis nagymértékben szükséges  a megfelelő emésztéshez, ami már a szájüregben megkezdődik, amiben a nyál mellett a fogsor játszik még nagy szerepet.

 

A fogsor felépítése

A felnőtt ember fogsora 32 fogból áll. Ezek közül négy bölcsesség fog, amik jóval a többi csontfog megjelenése után nő ki. Az is megeshet, hogy egyáltalán nem nőnek ki ezek a fogak. A fogsor alsó és felső részből áll, mind a kettő  16 – 16 fogból áll. A fogak nem egyformák. Az első és a felső fogsor 4 – 4 első foga az u.n. metszőfog. Mellettük találhatóak a szemfogak, majd négy kisörlő és nagy nagyörlő fog. A fogsor legfontosabb funkciója, hogy részt vesznek az emésztésben. Ez a folyamat már a szájban megkezdődik. Az elöl lévő metszőfogak feldarabolják az ételt, a hátul lévők pedig pépesítik azt. Ebben a folyamatban a nyál is részt vesz. A nem megfelelően megrágott étel megterheli a gyomrot, és többféle egészségügyi problémát okoz. A fogsor tehermentesíti ezt a szervet.

 

A fogsor felépítése

A gyermekkori fogsor 20 fogból áll. Ezek még tejfogak, nem a végleges fogsor. Öt  – hat éves kör körül ezek a fogak elkezdenek kihullani, és a helyüket lassan átveszik a végleges fogak, amiknek száma már több. A csontfogakból 32 van, 16 alul és 16 felül. Ezek párban állnak, ha valamelyik kihullik, vagy el kell távolítani, az alatta vagy felette lévő párjára is hatással van. Középen – alul és felül is – található a négy – négy darab metszőfog. A metszőfogak mellett találhatóak a szemfogak. A többi fog az őrlőfog. A fogsornak az emésztésben van jelentősége, ők aprítják fel az ételt, készítik elő arra, hogy az a gyomorba jusson. A fogsor része még a négy darab, hátul lévő bölcsességfog.

A fogsor felépítése

Az egészséges fogsor 32 darab fogból áll. (Van egy nagyon ritka genetikai rendellenesség, amikor valakinek 33 darab foga van, mivel a négy bölcsességfog helyett öt darab található a szájban. Ez a negroid rasszra jellemző.) A fogsor felső és alsó részből áll, a fogak megoszlása a két rész között egyenlő mértékű. Az alsó és a felső fogsor is négy – négy metszőfogból, két – két szemfogból, négy – négy kisőrlő és négy – négy nagyőrlő fogból áll. A fogsort a felnőtt korban kibújó két – két bölcsességfog teszi teljessé. A bölcsességfogak nemcsak ezért különlegesek, hanem azért is, mert számos probléma forrásai lehetnek, főleg, ha ferdén nőnek. Ezért a fogsor ezen részére nagy figyelmet kell fordítani, hátsó elhelyezkedésük ellenére is alaposan meg kell őket tisztítani egy – egy fogmosás alkalmával.