Fogpótlás árak

A fogpótlás árak mindenkit érdekelnek. Ennek az az oka, hogy a legtöbb embernek már voltak problémái a fogaival, így ez a szolgáltatás bizony mindenkinek előbb – utóbb aktuális lesz. (Van pár nagyon szerencsés ember, akit elkerül a fogszuvasodás, de sajnos nagyon kevesen vannak így.) A fogaknak több ellensége is van, ezek közé tartozik a cukor és az élesztő túlzott fogyasztása, (Ennek az az oka, hogy a A szájban lakik a streptococcusmutans nevű baktérium, aminek a fő eleségei között ott van a cukor és a szénhidrát. Ez az élőlény ugyanis savakat termel, ami felpuhítja a fogzománcot.) különböző alkati tényező és a az idő, mivel a fogak elkopnak.

Ezek ellen lehet valamennyit tenni megfelelő életmóddal és fogápolással, de csak minimalizálni lehet a fogak romlásának az esélyét. Így a fogpótlás árak nagysága előbb – utóbb szóba kerülnek. Ez azért is fontos, mert a jó fogorvos fontos szolgáltatás. Látatlanban elég nehéz megállapítani azt, hogy ki milyen szakember. Ehhez személyes ismeretség kell, egy olyan személy, aki tud jó fogorvost ajánlani. Ez a díjak nagysága miatt is lényeges kérdés, hiszen a fogpótlás árak fogorvosonként változnak, nem mindegyik rendelőben van ugyanolyan árban ugyan az a szolgáltatás.  De naiv dolog azt gondolni, hogy a magasabb árakét, jobb szolgáltatást kap a kliens. Ez nem minden esetben van így, könnyen lehetséges, hogy szerényebb díjak mellett jobb minőségű fogászati ellátást fog kapni a páciens.

A fogpótlás árak nem mindig alacsonyak, de mindenképpen meg kell fizetni ezt a díjat, mivel cserében érte nagyon lényeges tényezők kap a páciens. A jó fogak az egészséges test és igazából az egészséges szociális élet egyik nélkülözhetetlen tényezői. Ennek okai a következőek:

  • Az emésztés elsősorban a gyomor feladata, de ez a folyamat már a szájban elkezdődik. (Ezért van az, hogy azoknak a gerinceseknek, akiknek nincsenek fogaik – például a madaraknak – bonyolultabb a gyomorszerkezetük. Ők nem kapnak segítségét a szájban az emésztéshez, máshogy kell megoldaniuk ezt a problémát.) Az elől lévő fogak felaprítják a táplálékot, míg a hátul lévő őrlőfogak pépesítik azt. A nyál is elkezdi bontani a táplálékot. Fogak híján a gyomor túl lesz terhelve, így emésztési problémák alakulhatnak ki. (És általában ki is alakulnak.)
  • Az jól megrágott étel nemcsak a gyomor miatt fontos. Az egy darabban lenyelt táplálék megsebezheti a nyelőcsövet.
  • A megfelelő rágás a testsúllyal is kapcsolatban van. Ennek az az oka, hogy az alapos rágás mellett hamarabb érezzük a teltségérzetet. Akik rohanva esznek, könnyebben elhíznak, mint azok a társaik, akik alaposan megrágják az ételt. (Amihez az kell, hogy a fogsor stabil legyen.)
  • Ahhoz, hogy az emésztőnedvek megfelelően hozzáférhessenek az ételhez, szükséges, hogy a táplálék meg legyen rágva. Ennek hiányában az étel kihasználatlanul fog állni az emésztőcsatornákban, ráadásul gyomorégést, magas gyomorsavat, puffadást okoz.
  • Az alapos rágás csökkenti a bakteriális fertőzések kockázatát.
  • A fogak hiánya együtt jár azzal, hogy elveszik az étkezés öröme, szélsőséges esetben ez a cselekedet, akár szégyenérzettel is eltöltheti a pácienst, aki inkább nem eszik mások előtt.
  • A hangképzés már a szájban is történik, ebben a fogak is részt vesznek. A nem megfelelően rögzített fogsor esetén a beszéd elmosódott lesz, enyhe beszédhiba alakul ki.
  • A nem minőségi műfogsor rögzítés esetén a fogsor egy erőteljes köhögéstől vagy hangos nevetéstől kieshet. Ez miatt a páciensben gátlások alakulnak ki, nem mert természetesen viselkedni, elkezdi túlkontrollálni magát, szélsőséges esetben akár szociális fóbia is kialakulhat, ami nemcsak a magánéletére hathat ki, hanem a munkájára is.
  • A nem elég jó minőségű műfogsor rögzítés esetén a páciens tisztában lesz azzal, hogy műfogsor elmozdulhat, kieshet, ezért inkább nem beszél, görcsösen visszafogja magát, gátlások alakulnak ki benne.
  • Az állandóan mozgó műfogsor kellemetlen érzés, a páciens nem fogja komfortosan érezni magát.
  • A fogak hiányában az állkapocs csontállománya lassan romlani kezd.
  • Veszélye még a fogak hiányának az, hogy a hiányos fogsorban lévő rések miatt a fogak elmozdulnak az eredeti helyükről, a fogsor girbe – gurbává válik. Ez csak fogszabályzással korrigálható.
  • A fogak védik az ínyt a sérülésektől. (Nem véletlen, hogy a fogzománc a test legkeményebb anyag.) Hiányában ez a felület sérülékennyé válik.
  • Az egészséges fogsor hozzátartozik az ápolt kinézethez. A fogak nélküli, vagy hiányos fogsorú ember könnyen érezheti ápolatlannak magát.

 

Ezért annyira fontosak az egészséges fogak. Amikor még kicsi mértékű a baj, akkor egy sima töméssel meg lehet oldani a problémát. (Ezért is nagyon fontos az évenkénti fogorvosi ellenőrzés. A fogak romlása ugyanis nem fordítható vissza, de minél korábbi stádiumban fedezik fel a bajt, annál könnyebben lehet rekonstruálni az eredeti állapotot.)  Ha azonban a fogak egy részét, vagy akár az egészét pótolni kell, akkor a következő megoldások lehetnek szóba. (Hogy melyik aktuális a páciens esetében, az is megszabja a fogpótlás árak nagyságát.)

Ezek közül az egyik a korona. A korona tulajdonképpen egy sapka, amit a fogra húznak rá. Ennek oka esztétikai sérülés is lehet. Ezek után a fog kinézetre is egészségesnek fog tűnni, és funkciója is újra teljes lesz. Ez a megoldás több eseten is javasolt. Ezek a következőek:

 

  • Amikor egy sima fogtömés nem oldja meg a szuvasodás problémáját, hiszen nem maradna elég foganyag.
  • Györkérkezelés után is gyakran van szükség erre a technikára.
  • A fog letört, és a sérülés olyan mértékű, hogy máshogy nem lehet újraépíteni.
  • A fog gyengébb, fent áll a veszélye, hogy letörik. Ilyen esetben a korona megvédi azt.
  • A fog színe nem esztétikus, vagy formája okoz problémát. Ilyenkor a korona segítségével megoldható a fogsor esztétikus kinézete.
  • Híd részeként is szokták használni a koronát.

A korona tehát többféle problémára is hatékony megoldás lehet, viszont sokan nem szeretik, mert felhelyezéséhez le kell csiszolni a fogat. Szerencsére ma már vannak olyan technikák, amik segítségével csiszolás nélkül is felhelyezhető a megoldás. Ez azonban nem minden esetben alkalmazható, a fogorvos fogja eldönteni, hogy mikor tudja „elővenni” a technikát.

A fogpótlás árak nagysága a korona esetében nagy mértékben függ attól, hogy milyen anyagból készül el a technika. A legolcsóbb és legrosszabb minőségű a műanyag korona, amit csak ideiglenes megoldásként szoktak alkalmazni. A legdrágább a cirkonium – oxid, ami a legjobb technika, révén, hogy teljesen természetes kinézetet biztosít és nagyon erős megoldás.

A héj egy burok, amit ráhúznak a fogra. Ez csak esztétikai problémákat javít ki.

A fogpótlás árak nagysága nagyon sok esetben egyedi, amit a páciens beszél meg a fogorvosnál. (Tájékoztató jellegű információkat, azonban lehet minden rendelőben találni.)

 

fogpótlás akció

A fogpótlás akció egy olyan lehetőség, ami mindenkit, vagy legalábbis nagyon sok embert vonz. Ennek az az oka,

hogy sajnos a fogak romlanak, és a legtöbb embernek szüksége van erre a szolgáltatásra. Ilyenkor egy fogpótlás akció nagyon jól jön, hiszen ennek az „árunak” a díja nem mindig olcsó.

Az alapprobléma a fogak romlása. Ennek az oka összetett. Vita tárgya az, hogy van-e olyan, hogy valakinek a fogai hajlamosak arra, hogy elromoljanak, genetikailag könnyebb történik meg vele ez a probléma. Vannak olyan örökölhető tulajdonságok, amik tényleg hajlamossá teszik a pácienst a fogak romlására. Ilyen a fogak közötti távolság. Sajnos a nagyobb hézagok esetén könnyebb beleszorul az ételmaradék a fogak közé, ami okozhat szuvasodást. Szintén gondot okozhat az, ha valakinek a fogai barázdáltabbak az átlagnál. Szerencsére ma már nagyon jó eljárások vannak arra, hogy ezek a tulajdonságokat korrigálni lehessen. A fogak közötti hiányt orvosolja a fogszabályozás, a barázdákat pedig barázdazárással lehet megszüntetni.

De vannak olyan tényezők, amik rombolják a fogakat, és nem lehet teljesen kiküszöbölni. Ilyen az idő. A fogak felszíne egy idő után elkopik, ami miatt elkezdhetnek romlani.

A fogak harmadik nagy ellensége az életmód. Vannak bizonyos ételek, amiket ajánlott kerülni az egészséges fogsor érdekében. Ilyen az élesztő és a cukor. A szájban lakik a streptococcusmutans nevű baktérium, aminek a fő eleségei között ott van a cukor és a szénhidrát. Ez az élőlény ugyanis savakat termel, ami felpuhítja a fogzománcot. Szerencsésre az a tényező kiiktatható megfelelő életmóddal. Az egészséges étkezés nagyon sokat segít abban, hogy a fogak sokáig egészségesek maradjanak. Legalább ennyire lényeges az alapos és gyakori fogmosás. Minden étkezés után szükséges a fogak tisztítása. Ez nemcsak a fogkefe használatából áll, hanem a fogak közé szorult ételmaradékot is el kell távolítani. Ez legkönnyebben fogselyemmel lehet. A nyelven is élhetnek baktériumok, amiket segít elpusztítani a nyelvkaparó és a szájvíz.

A rendszeres – legalább évenként egyszeri – fogorvosi kontroll is lényeges. A fogak romlását nem lehet visszafordítani, de minél előbb észreveszi a szakember a problémát, annál hatékonyabban lehet kezelni azt. A nyers élelmiszer elősegíti az öntisztulás folyamatát. Ezért ajánlott sok gyümölcsöt és zöldséget fogyasztani. A kalcium, a D – vitamin és a fluorid fogyasztása is szerepet játszik a fog szuvasodás megelőzősében. Ezek fogyasztása már a várandósság alatt is nagyon fontos, hiszen a fogak kialakulása már a magzati élet alatt elkezdődik.

A fogszuvasodás több fázisból áll. Tudni kell erről a problémáról, hogy a folyamatot nem lehet visszafordítani, mindössze megállítani, és a keletkezett károkat kijavítani, töméssel vagy fogpótlással. A fogszuvasodást a korai szakaszban mindössze pár fehér folt jelzi, ami a fogzománcon jelenik meg. Dohányosok esetében nem mindig lesznek ezek fehér színűek, barnás árnyalatot is felvehetnek. A rendszeres fogászati kontroll azért is nagyon fontos, mert az ilyen korai szakaszban felismert problémát könnyen és jó eredménnyel lehet kezelni. Ezek a fehér foltok hasonlítanak a fogkőhöz, de egy szakember könnyedén meg tudja őket különböztetni. Ha szuvasodás eléri a fogbelet, akkor a probléma gyulladással és fájdalommal is jár, hiszen a dentinben idegek is vannak. Eddig nem érdemes várni, hiszen ekkor már nem biztos, hogy egy sima tömés megoldja a problémát, könnyen lehet, hogy gyökérkezelésre is szükség lesz.

A kezdeti szuvasodás csak szemmel látható, egyéb jele nincsen. A fizikai szimptómák akkor jelentkeznek, amikor a probléma már eléri a fogbél. Ilyenkor a fogzománc alatt lévő dentin már nem tud olyan jó minőségben tartani, mint kellene és beszakadhat. Ehhez elég lehet egy erőteljes harapás is.

A fogak romlásának a jelei a következők:

  • A fogak érzékenyebbek lesznek. Ez étkezés közben szokott jelentkezni. Ilyenkor a fogakban fájdalom, vagy kellemetlen érzés jelentkezhet hidegnél, melegnél vagy pedig fűszeres íznél.
  • A fogakon barna vagy fehér foltok jelennek meg. Ezt a páciens nem mindig veszi észre, inkább a fogorvos szokta észlelni ezt a szimptómát. Ezért fontos, az évenkénti ellenőrzés, hiszen ezek az elszíneződések a kezdeti stádiumban szoktak megjelenni.
  • Amikor már nem kezdeti stádiumban van a fogszuvasodás, akkor fájdalom is jelentkezik. Ez lehet éles is, de van amikor tompán lüktető.

Sajnos ezt a betegséget nem lehet visszafordítani, de meg lehet állítani, és ma már nagyon jó megoldások vannak, hogy töméssel és fogpótlással helyrehozzanak egy eredetihez hasonló állapotot. Amikor a fogak romlása kezdeti stádiumban van, akkor egy sima töméssel megoldható a probléma. Ennek a megoldásnak az a lényege, hogy a fogorvos kitisztítja az üreget, aztán betömi. Régebben az fémekkel, amalgámmal történt meg, de ez az anyag mára már elavultak számít. Ennek az az oka, hogy egyrészt a megoldás nem esztétikus, a tömésen jól látszik az, hogy nem az eredeti fog. De vannak ennél komolyabb okai is annak, hogy a fogorvosok ma már nem használnak amalgámot. A nyál káros anyagokat old ki a fémből. Ezek szép lassan lerakódta a szervezetbe, egy idő után egészségügyi problémákat okozva. A ma használt fehér tömés színe ma már tökéletesen igazodik a fogakhoz, hiszen többféle árnyalata is létezik. A fogorvos mindig azt használja, ami megegyezik a fogak színével. Ráadásul a megoldásnak semmi egészségkárosító hatása sincsen.

Sajnos a tömés nem minden esetben oldja meg a problémát. Könnye előállhat egy olyan helyzet, hogy a fogak egy részét, vagy akár az egészét pótolni kell. Ilyenkor több megoldás is lehetséges. A legegyszerűbb technika  a héj, amikor egy burkot tesznek a fogra. Ennek egyetlen funkciója az, hogy esztétikailag javítja a hibát. A fogak funkcióját koronával lehet visszaállítani.  Ilyenkor a fogat először lecsiszolják, aztán egy burok kerül rá. Sokan nem szeretik a csiszolást. (Ami teljesen érthető.) Szerencsésre ma már elég fejlett ahhoz a fogászat, hogy legyen lehetőség csiszolás nélküli koronára is. Ilyenkor finom kazettákkal rögzítik a fogakat. Ha több fogat kell pótolni, akkor szoktak fogászati hidat használni. Ennek ez eljárásnak a lényege, hogy hidat tesznek a pótolandó fogak helyére, amin a műfogak vannak. A hidat általában két korona tartja. A koronának több fajtája is van attól függően, hogy miből készül. Ez lehet műanyagól, fémkerámiából, kerámiából vagy pedig cirkonium – oxidból.

A legszélsőségesebb az az eset, amikor az összes fogat pótolni kell. Ilyenkor műfogsorra van szükség. Ennek is több fajtája van. A hagyományos protézis lassan kimegy a „divatból’” Enne az az oka, hogy a megoldás nem elég stabil, ezért számos probléma adódik vele, nem pótolja megfelelő minőségben az eredeti fogakat. Pár éve megjelent a fix fogsor, amivel már megfelelő minőségben lehet „helyettesíteni” az eredeti fogsort. Ez egy nagyon jó megoldás, szerencsére létezik olyan fogpótlás akció, aminek a segítségével ezt a terméket lehet olcsóbban megkapni.

 

Milyen fogpótlás akció van rendelőnkben?

A Mechwart Dentálnál Elérhetőségeinket megtalálja a legfelső menüsor végén, a „Kapcsolat” menüpont alatt. Személyes találkozó előtt mindenképpen szükség van telefonos egyeztetésre.) még mindig él egy fogpótlás akció. Mi ez a fogpótlás akció? Minek az árából engedtünk? Nos, mi nem engedtünk az árból, hanem teljes egészében elengedtük azt. Ugyanis nálunk maga a fogsor teljesen ingyenes, csupán a beültetéséhez kapcsolód költségekért kell fizetni. (Ez előre talán hihetetlenül hangzik, pácienseink rá is szoktak kérdezni pedig így van. Maga a protézis nem kerül pénzbe.) Ezért díjaink főleg a rögzítéshez szükséges mini implantátumok számától függ. Ezt a csontállomány minősége határozza meg. Jöjjön el hozzánk, hiszen ez a fogpótlás akció még mindig érvényben van.

Változatosak a fogpótlás árak

A fogpótlás árak nagyon változatosak. Ennek egyik legfőbb oka az, hogy a fogpótlás árak nagyon sok tényezőtől függnek. Ezek között ott van a fogpótlás fajtája, (A fogpótlás nagyon sok féle szolgáltatást takar. Ez lehet korona, híd, teljes műfogsor, vagy csak egy fog pótlása.) a rekonstruáláshoz használt anyag fajtája, és természetesen a díjak rendelőként is változnak, ahogy a különböző fogorvosok által végzett munka minősége is. A mechwartdental.hu oldalnak van egy különleges akciója, ami már a kezdetektől él, és nem tervezzük ennek a beszüntetését. Ez pedig az, hogy nálunk maga a fogsor ingyenes, Önnek csak a hozzá kapcsolódó szolgáltatásokért kell fizetnie. Így áraink jelentősen kedvezőbbek, mint a konkurenciánál. Ha Ön pontos összegre kíváncsi, akkor jöjjön el hozzánk egy ingyenes konzultációra! (Elérhetőségeinket megtalálja, ha rákattint a legfelső menüsor bármely pontjára. A megnyíló lap jobb oldalán látni fogja e-mail címünket és címünket is. Telefonszámunka fő oldal jobb oldalán van.) Ezen a találkozón minden le lesz tisztázva, köztük a fogpótlás árak is.