A fogpótlás kicsit más megoldás, mint egy sima tömés. Ez a technika akkor válik szükségessé, ha a tömés már nem elég, mivel a fogak roncsolódása akkor, hogy egy részét vagy az egészet pótolni kell. Ez vonatozhat egy vagy több fogra is. Legszélsőségesebb esetben az egész fogsort pótolni kell. A fogak gondos ápolása minimalizálja annak az esélyét, hogy ez bekövetkezik. Az egyik legfontosabb a rendszeres fogorvosi ellenőrzés. (Évente legalább egyszer) Ha ez megtörténik, akkor a probléma időben lesz észlelve, így valószínűleg nem lesz szükség olyan szélsőséges megoldásra, mint a műfogsor.
Tehát a fogpótlás megelőzhető, ha a fogak szuvasodásának esélyét csökkentjük.
Fontos kérdés, hogy hogyan romlanak el a fogak? Mi tud bennük megbetegedni? A fogak nem egységesek, nem egy anyagból állnak, hanem rétegesek. Legfelül a zománc található. Ez egy különleges része az emberi testnek, hiszen benne a legkeményebb anyag, védi a fogakat a külső behatástól. Erre azért van nagy szükség, mert a szájüreg egy nyitott rész, ezért sokkal védtelenebb, mint a test többi része, óvni kell az erős behatástól. Ezen kívül itt nincsen állandó hőmérséklet, a fogakra jobban hat a kinti hőingadozás, mint a belső szervekre, amiket a test egy állandó hőfokon tart. (Ez alól van kivétel, például a láz, de az egy normálistól eltérő állapotnak számít.) A fogzománc felett található a dentin, ami körbeveszi a fogbelet. A fogbél abban különbözik a dentintől és a zománctól, hogy vannak benne idegek, ellenben a két külső rétegben nincsenek. Ezért van az, hogyha a fog fáj, akkor az azt jelenti, hogy a probléma elérte a fogbelet. A fogbélben az idegeken kívül még erek is találhatóak.
A fogszuvasodás okai nem egyértelműek, több tényező is állhat a probléma hátterében. Ezek külön – külön és együtt is okozhatják a fogszuvasodást. Ezek között ott van a genetikai adottság. A fogak emberenként kicsit különbözhetnek. Vannak, amikor a fogak torlódnak, vagy azoknak felszíne valamivel barázdáltabb az átlagnál. Ebben az esetben a fogszuvasodás nagyobb eséllyel fog bekövetkezni. (Szerencsére a mai fogászati eljárásokkal nagyon sokféle probléma oldható meg. Így ezeket az állapotokat is lehet korrigálni, fogszabályozással, vagy pedig barázdazárással.) Az sem mindegy, hogy mit eszünk. Általános információ, hogy a cukor nem tesz jót a fogaknak, elromlanak. Az már nem annyira ismert tény, hogy a minden árt a fogsornak, ami magas szénhidráttartamú. Így ha el akarjuk kerülni a fogszuvasodást, az étkezésünkre is oda kell figyelni. Ez összefügg a következő okkal is. A fogak romlásáért felelősség tehető a streptococcusmutans nevű baktérium, aminek a fő eleségei között ott van a cukor és a szénhidrát. Ez az élőlény ugyanis savakat termel, ami felpuhítja a fogzománcot. A fogak tönkremenetelében szerepet játszik még az idő is. A kor előre haladásával a fogak megkopnak, sérülékenyebbek lesznek. Ezért ahogy halad előre az idő, annál több gond adódhat a fogakkal. Ez egy olyan tényező, amit nem lehet figyelmen kívül hagyni. Nem egyértelmű, hogy minden idős embernek rosszak a fogai, de sajnos nagyon nagy rá az esély.
A fogszuvasodás egy olyan probléma, aminek több fokozata is van. Minél előbb veszik észre a problémát, annál könnyebb (és nem utolsósorban fájdalom mentesebb kezelni.) Sajnos a fogszuvasodás nem kezelhető úgy, mint sok más betegség, ugyanis ezt a folyamatot nem lehet visszafordítani, mindössze megállítani, és a keletkezett károkat kijavítani, töméssel vagy fogpótlással. A fogszuvasodást a korai szakaszban mindössze pár fehér folt jelzi, ami a fogzománcon jelenik meg. Dohányosok esetében nem mindig lesznek ezek fehér színűek, barnás árnyalatot is felvehetnek. A rendszeres fogászati kontroll azért is nagyon fontos, mert az ilyen korai szakaszban felismert problémát könnyen és jó eredménnyel lehet kezelni. Ezek a fehér foltok hasonlítanak a fogkőhöz, de egy szakember könnyedén meg tudja őket különböztetni. Ha szuvasodás eléri a fogbelet, akkor a probléma gyulladással és fájdalommal is jár, hiszen a dentinben idegek is vannak. Eddig nem érdemes várni, hiszen ekkor már nem biztos, hogy egy sima tömés megoldja a problémát, könnyen lehet, hogy gyökérkezelésre is szükség lesz.
A kezdeti szuvasodás csak szemmel látható, egyéb jele nincsen. A fizikai szimptómák akkor jelentkeznek, amikor a probléma már eléri a fogbél. Ilyenkor a fogzománc alatt lévő dentin már nem tud olyan jó minőségben tartani, mint kellene és beszakadhat. Ehhez elég lehet egy erőteljes harapás is.
Összefoglalva ennek a problémának a legjellemzőbb tünetei a következőek:
- Étkezés közben észrevehetőek ezek a gondok. A fogak bizonyos ingerekre érzékenyek, esetleg fájdalmasak lesznek. Ez általában hőmérséklettel van összefüggésben, a fogak nem bírják a hideget és a meleget.
- tompa vagy akár lüktető fájdalom (Ha ez a tünet megjelenik, akkor már súlyosak a gondok.)
- A fogak színe megváltozik. Általában barnás vagy fehér foltok szoktak megjelenni a fogakon.
A fogszuvasodás kialakulása megelőzhető, minimalizálható a probléma megjelenésének az esélye. (Teljesen nem kerülhető el, olyan nem nagyon fog megtörténni, hogy valakinek élete végig ne legyen rossz foga.) Vannak módszerek, amivel lecsökkenthető annak az esélye, hogy a fogak elkezdenek romlani. A nyers élelmiszer nagyon hasznos, hiszen ezek fogyasztása elősegíti az öntisztítás folyamatát. Erre a legjobb a zöldség és a gyümölcs. Vannak vitaminok és ásványi anyagok, amik erősítik a fogakat. Ezek a kalcium, a flourid és a D – vitamin. Ezek fogyasztása már várandóság alatt is erősen ajánlott, hiszen a fogsor már magzati korban elkezd kialakulni. Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy milyen fontos a fogak rendszeres és alapos tisztítása. Ehhez a folyamathoz nem elég a sima fogkefe használata, hiszen azzal nem mindig lehet a fogak közét kellő mértékben megtisztítani. Az interdentális fogkefék és a fogselyem sokat tud azonban segíteni ebben a problémában. A baktériumokat is irtani kell, ahogy csak tudjuk. A nyelvkaparó és a szájvíz sokat tud ebben segíteni. A korai felismerés minden betegség esetén nagyon fontos. Nincsen ez máshogy a fogszuvasodás esetén is. Legalább évente egyszer járjunk el fogorvosi ellenőrzésre, még akkor is, ha semmi problémánk sincsen. (Ne feledje el, hogy a fogak szuvasodásának az első időben nincsenek jelei.)
Ha a problémát még a kezdeti szakaszban felfedezi a fogorvos, akkor nincsen szükség fogpótlásra. Ha nem, akkor mindenképpen ezt a megoldást kell alkalmazni. Mivel a fogpótlás egy gyűjtőnév, több technika is tartozik alá, többféle megoldáshoz is folyamodhat a szakember. Hogy az adott páciens esetében pontosan melyik lesz alkalmazva, az mindig az adott probléma, illetve a páciens igényei alakítják. Ezeket mindig az első konzultáción járják körbe, ahol a páciens elmeséli, hogy milyen eredményt vár el a kezeléstől, a fogorvos pedig megvizsgálja a probléma, illetve az ügyfél szervezetének egyedi jellegzetességeit. Ezek után lehet beszélni az alkalmazott fogpótlás jellemzőiről.