Érdekességek a fogprotézis történetéből
A fogprotézis története nagyon régre nyúlik vissza. Ennek az oka, hogy a probléma nem ami, már az ősember is szenvedett a fogszuvasodástól, már egész korai őseinknek is szüksége lett volna arra, amit egy jó fogprotézis tud nyújtani. A világtörténet egyik leghíresebb műfogsora talán George Washingtoné volt. Az Egyesült Államok első elnökének ugyanis hiányoztak a fogai. A beiktatás így nem nagyon lehetett megoldani, ezért egy akkori fogorvos – dr. John Greenwood – elefántcsontból készített fogprotézist a nagy alkalomra. Ez egy nagyon higiénikus megoldás volt, mivel akkoriban gyakran megtörtént az is, hogy halottak szájából húzták ki a fogakat, amikből műfogsort készítettek. Egy a megoldás már elve rémisztően hangzik, erre még ráteszik az az egészségügyi veszély, mivel nem egyszer megtörtént, hogy fertőző betegek fogait használták. Az ebből adódó problémák miatt kezdtek el a fogorvosok olyan megoldást találni, ahol a fogprotézis anyaga, nem emberi fogak.