Miből állnak a fogsor árak?

Miből állnak a fogsor árak? A fogsor árak összetevő minden esetben anyagköltségből és munkadíjból állnak. Ez rendelőnként változhat, hiszen a különböző fogorvosok és a fogtechnikusok különböző díjakon is dolgoznak. Számít még az is, hogy milyen anyagból, technikával készült el a protézis. A fogsor árak nagyon változatosak lehetnek. A Mechwart Dentálnál (Címünket és telefonszámunkat megtalálja a legfelső menüsor „Kapcsolat” menüpontja alatt. Személyes találkozó előtt mindenképpen szükség van időpont egyeztetésre.) bevezettünk egy akciót, ami annyira sikeresnek bizonyult, hogy máig tart, és nem tervezzük a megszűntetését. Árengedményünk lényege, hogy maga a műfogsor teljesen ingyenes. (Ez elsőre nagyon furcsán, hihetetlenül hangzik, pedig igaz.) Fizetni a beültetéséhez kapcsolódó szolgáltatásokért kell. Az „Árak” menüpontja alatt elérhetőek a rendelőnkhöz tartozó fogsor árak.

És eltűntek a fogsor árak….

Holnapunkról eltűntek a fogsor árak. Hiába fogja őket keresni, nem találja őket. A legfelső menüsor „Árak” menüpontja alatt sincsenek fogsor árak, mindössze az a beültetéshez szükséges implantátumok díjait fogja itt megtalálni. Ennek nagyon egyszerű oka van: nálunk nincsenek fogsor árak. Mi miatt van ez így? A mechwartdental.hu oldalhoz tartozó rendelőben (Elérhetőségeinket megtalálja, ha rákattint bármelyik menüpontunkra. A mellékoldalakon, jobb oldalon ott lesz az információ.  Személyes találkozó előtt mindenképpen időpont egyeztetés szükséges.) ugyanis maga a protézis teljesen ingyenes. Tisztában vagyunk vele, hogy ez elsőre hihetetlenül hangzik, de igaz. Mindössze a beültetéséért kell fizetni. Hogy ez mennyi? Jöjjön el hozzánk! Itt felmérjük az Ön fogsorának és szájüregének az állapotát, és Ön is elmesélheti, hogy mit vár el a beavatkozástól. Ezek után megadható lesz a pontos összeg, amit kellemesé fog tenni a fogsor árak hiánya.