Mitől olyan népszerű a mini implantátum?

Mitől olyan népszerű a mini implantátum által tartott fogsor? Ugyanis ez a megoldás egyre elterjedtebb lesz, egyre többen keresik. A mini implantátummal rögzített műfogsor nagyjából húsz éve jelent meg az Amerikai Egyesült Államokban, Magyarországra pedig pár éve került be. Így egy viszonylag friss technikáról van szó, ami nagy jövő elé néz. Ennek az oka az, hogy a fix fogsor megoldja azokat a gondokat, amik a hagyományos műfogsor viselésével járnak együtt. Ezek a gondok elsősorban abból erednek, hogy a hagyományos technika nem elég stabil. A fix fogsor esetén azonban a szilárdságot biztosítja az állkapocscsontba ültetett hat – hat (vagy pedig négy – négy) darab mini implantátum.

 

Fix fogsor ára

Mekkora a fix fogsor ára? Mekkora összeget kell fizetni ezért a megoldásért. Nagyon sok embert érint ez a probléma, mivel rengeteg olyan páciens vagy Magyarországon, akiknek szükségük van erre a megoldásra. A fix fogsor egy teljesen új megoldás, először az Egyesült Államokban jelent meg, hazánkban pedig csak pár éve. Ezért nem sok ember használja még a technikát, pedig szükség lenne rá. (Ezért a fix fogsor ára sem olyan közismert, mint a hagyományos műfogsoré.) De egyre nő azoknak a száma, akik nagyon szívesen igénybe vennék, hiszen a fix fogsor egy remek megoldás, ami választ ad azokra a problémákra, amiket a  hagyományos protézis mutat. Mi miatt éri  meg a fix fogsor ára? Miért olyan nagyszerű ez a megoldás. A fix és a hagyományos műfogsor közötti különbség a következő:

  • A hagyományos műfogsor része egy műanyag lemez, ami a szájpadláshoz illeszkedik. Ez nagyon kényelmetlen, könnyen okoz hányingert és émelygést. A legtöbb páciens ezt idővel megszokja, de sajnos ez nem törvényszerű, vannak, akik akkor is szenvednek ettől, amikor már jó ideje viselik a technikát. A fix fogsorhoz csak az első időszakban tartozik a műanyag lemez, aztán a fogtechnikus eltávolítja. Ezért a fix fogsor sokkal kényelmesebb.
  • A páciensek részére roppant fontos az, hogy esztétikus legyen a műfogsor. (Nagyon sok esetben még annál is lényegesebb, hogy jól funkcionáljon.) A fix fogsor sokkal természetesebb, mint a hagyományos megoldás.
  • A fix fogsor alaplemeze alá nem szorul be az ételmaradék. A hagyományos technikával ez megtörténhet, ami roppant kellemetlen következményekkel jár együtt. Begyulladhat és kisebesedhet az íny. Ez azzal is jár, hogy a páciens nem viselheti a protézist addig, amíg ez be nem gyógyul.
  • A fix fogsor implantátuma titánból készül. Ez egy teljesen allergiamentes fém, így a páciensnek nem kell tartania ettől a problémától sem. Az implantátum annyira testbarát, hogy a szövetek nagyjából hat hónap alatt benövi.
  • A hagyományos műfogsor esetén a rögzítésről mindössze a vákuumhatás, a pontosan illeszkedő alaplemez és a gravitáció tartja a helyén. Ez nem elég stabil, ami számos problémával jár együtt. Ezek közül a legfontosabb az emésztésre gyakorolt hatása. Ez a folyamat ugyanis már a szájban megkezdődik, itt előemésztés történik. Az elöl lévő fogak felaprítják, a hátul lévő örlőfogak pedig meg pépesítik a táplálékot. Ha ez nem történik meg, akkor egy félig megemésztett étel kerül a gyomorba. Ez elég veszélyes, ugyanis az étel ilyenkor nem tud, vagy csak nagyon nehezen tud megemésztődni, ami emésztési problémákat okozhat. Fokozza még a bajt az, hogy a nem elég rendesen megrágott megsebezheti a gyomorcsövet. A nem elég alapos rágás ezenkívül még fokozza a bakteriális fertőzések kockázatát. A stabil fogak hiányában akár beszédhiba is kialakulhat, mivel a hangképzésben a fogak is részt vesznek. A stabil fogsornak azonban van kulturális szerepe is. A nem elég szilárd fogsor könnyen kieshet, akár egy erőteljes köhögésnél vagy pedig egy jóízű nevetésénél. Ez elég kellemetlen, a páciensben kialakulhat egy szociális szorongás, ami szélsőséges esetben egészen emberkerülővő teheti. Ez nemcsak a páciens magánéletére hat ki, hanem a munkájára is.
  • A fix fogsor sokkal stabilabb, így nem kell hozzá műfogsorragasztó, mit a hagyományos fogsor esetében nagyon sokszor kell használni. Itt a szilárdsághoz tényleg elég csak maga a műfogsor rögzítése
  • A fix fogsornak még az is az előnye, hogy az ízérzékelés sokkal jobb lesz.

A fix fogsor ára tehát megéri, mivel a páciens egy sokkal jobb minőségű élethez jut hozzá ezen keresztül.

És mi a fix fogsor valójában? Hogyan működik ez a a technika, ami ezt a számtalan előnyt garantálja? A fix fogsor lényege, hogy az állkapocscsontba beültetik a mini implantátumokat, majd ezekre helyezik rá magát a műfogsort. A mini implantátum anyaga titán, ami nem okoz allergiás reakciókat, ráadásul a megoldás olyan vékony, hogy a legtöbb esetben nem szükséges sebészeti beavatkozás a beültetésükhöz.

A mini implantátum másik neve tűimplantátum, ami utal a méretére. Ugyanis a hagyományos implantátumok 3,8 mm-es átmérővel rendelkeznek, míg a mini implantátum mindössze 1,8 – 2,9 mm átmérőjű. Ez nagyon nagy előnyt jelent abban az esetben, ha az állkapocs csontállománya már nem olyan jó minőségű, sorvadt, hiszen a mini implantátum olyan közegbe is beültethető. Azt azonban tudni kell, hogy minél vékonyabb egy implantátum annál többet kell behelyezni a szájba ahhoz, hogy biztosan tartsa a műfogsort. Ezért egy egyéni konzultáció szükséges ahhoz, hogy a fogorvos tisztába legyen azzal, hogy az adott páciens számára mi a legoptimálisabb megoldás. Általános az a szabály, hogy minimum két darab mini implantátum szükséges ahhoz, hogy a fogsor stabilan álljon, és megfelelő minőségben lehessen használni azt. Sajnos mind a kor, mind a fogak hiánya az állkapocscsont sorvadásához vezethet. Ez azt is jelent, hogy a mini implantátum beültetése drágább lesz, hiszen a beültetése is nehezebb egy rossz minőségű csontállományba. (Többek között ezért sem szabad halogatni a fogorvosi megoldásokat.)

A mini implantátumok segítségével a műfogsor stabilan fog állni, de bármikor eltávolítható lesz. Ki és behelyezését a fogorvos meg fogja mutatni. Fontos kérdés még az is, hogy ehhez a rögzítéshez szükség van – e új fogsorra? Nem feltétlenül, arra is van lehetőség, hogy a fogorvos a régi fogsort rögzítse mini implantátum segítségével. Mint majdnem minden ez is az első konzultáción fog kiderülni, ahol a szakember felmér minden lehetőséget.

A mini implantátum az állkapocs csontba lesz beültetve. Az esetek jelentős részében az alsó állkapocsba négy darab, míg a felsőben hat darab szokott beültetésre kerülni. Ehhez azonban megfelelő csontállomány szükséges. Minden esetben egyéni vizsgálat előzi meg a döntés a mini implantátumok számáról. Ha nem elég jó ez az alap, akkor is van mód a mini implantátum használatára, hiszen legtöbb esetben lehetséges a csontpótlás.

A kezelést több tényező is befolyásolja a csontállomány minőségén kívül. Nagyon fontos szempont a megfelelő szájhigiénia és az általános állapot is. Az ínyt nem kell felmetszeni ahhoz, elég az, hogy a fogorvos vékony furatokat fúr benne. Ezért ez eljárást nem zárja ki a vérzékenység, vagy a véralvadási gondok sem.

Két eset létezik, amikor kérdéses a beültetés sikere. Az egyik, amikor a páciens autoimmun betegségben szenved. Ilyenkor meg lehet próbálni alkalmazni ezt a technikát, de kérdéses lesz az, hogy a páciens szervezetet befogadja – e a mini implantátumot, vagy kilöki azt.

Szintén kétesélyes az a helyzet, amikor a páciens csontritkulás ellen szed gyógyszereket. Ezekben az esetekben a beavatkozást megelőzi egy alapos vizsgálat sorozat, és a fogorvos tájékoztatja a pácienst a kockázatról. Sajnos ilyenkor a rendelők nem tudnak garanciát vállalni a munkájukra.

A mini implantátum egy jobb életminőséget garantál, ezt kapja a páciens a fix fogsor árának ellenértékeként.

 

Megérik mini implantátum árak?

Nyilván már Ön is utánanézett honlapunkon a mini implantátum árak nagyságának. Miután megnézte felmerült Önben is a jogos kérdés: megérik a mini implantátum árak a rájuk fordított összeget? Mit kap a páciens ellenértékeként? Mi miatt érdemes ezt a megoldást választani?

  • A protézis nem fog többé mozogni.
  • Ez által az evés újra öröm lesz, nem lesz több gond a rágással.
  • az emésztés már a szájüregben megkezdődik és a fogak is komoly szerepet játszanak ebben. Így a stabil fogsor által ez a folyamat is javulni fog.
  • A beszéd tisztább lesz.
  • A mozgó műfogsor miatt a páciensben ez idő után szorongás alakul ki, félni fog attól, hogy a fogsor kiesik. A stabil műfogsor ezt a rossz érzést is megszűnteti.
  • A mini implantátummal rögzített fogsor alá nem szorul be gyulladást okozó ételmaradék.
  • A mini implantátum árak még kedvezőbbek annak a ténynek a fényében, hogy ezt nem mindig egészítik ki fogsor árak, hiszen nagyon sok esetben – kis átalakítás után – a régi fogsor is használható.

A mini implantátum árak

A Mechwart Dentálnál (Címünket és telefonszámunkat megtalálja a legfelső menüsor „Kapcsolat” menüpontja alatt. Személyes találkozó előtt mindenképpen szükség van időpont egyeztetésre.) leginkább a mini implantátum árak határozzák meg a fix fogsor árát. Ennek az oka az, hogy egy akció keretében bevezettük azt, hogy maga a protézis teljesen ingyenes, mindössze a beültetéséhez kapcsolódó költségeket kell megtéríteni. (És nagyon fontos az is, hogy rejtett költségeink sincsenek.) Ez elsőre hihetetlennek hangzik, nem ritka, (sőt inkább általánosnak mondható) hogy pácienseink még egyszer rákérdeznek erre az információra. Pedig igaz, ez az akció, annyira sikeresnek bizonyult, hogy nem tervezzük az árengedmény visszavonását. Náluk még mindig a mini implantátum árak határozzák meg a díjakat.

A stabil mini implantátum

A fix műfogsor stabilitását hat – hat, vagy pedig négy – négy, állkapocscsontba ültetett mini implantátum biztosítja.   A mini implantátum egyik legnagyobb előnye a nagysága, ami 1,8 és 3,9 mm között van. Ez olyan vékony, hogy annak a páciensnek is beültethető, akinek annyira vékony az állkapocscsontja, hogy a normál implantátummal már nem lehet dolgozni az ő esetében. A kis méret másik nagy előnye, hogy a legtöbb esetben nem szükséges sebészeti beavatkozás a beültetéséhez. Ritka, de előfordulhat, hogy nem áll a fogorvosnak elég csontállomány a rendelkezésére, ahhoz, hogy beültesse a mini implantátumokat. Ebben az esetben sem kell lemondani erről a technikáról, ugyanis legtöbbször van mód a hiányázó csontállomány pótlására. Nagyon ritka az az eset, amikor a mini implantátum nem jelent megoldást.

Mi miatt olyan fontosak a mini implantátum árak?

Mi miatt olyan fontosak a  mini implantátum árak a Mechwart Dentálnál?.Ugyanis rendelőnkben (Elérhetőségeinket megtalálja, ha rákattint bármelyik menüpontra. A baloldalon ott lesz telefonszámunk, e-mail címünk és címünk.) maga a protézis teljesen ingyenes. (Ez elsőre teljesen hihetetlenül hangzik, pácienseink rá is szoktak kérdezni, de így van. Maga a protézis ingyen van.) A mini implantátum árak megtalálhatóak a legfelső menüsor „Árak” menüpontja alatt. Ezeknek a díjait számuk határozza meg. Hogy Önnek pontosan hány mini implantátumra lesz szüksége, az csak egy személyes konzultáció és pár vizsgálat után mondható meg. Ugyanis ezt a számot leginkább a páciens csontállományának a minősége határozza meg. Így egy találkozás után már pontosan megadhatóak a mini implantátum árak.

 

Mi miatt olyan fontosak a mini implantátum árak?

Mi miatt olyan fontosak a mini implantátum árak? Sőt azt is meg lehetne kérdezni, hogy a mechwartdental.hu oldalhoz tartozó rendelőben (Elérhetőségeinket megtalálja, ha rákattint a legfelső menüsor „Kapcsolat” menüpontjára. A cím, az e-mail cím mellett itt található telefonszámunk, melyen időpontot tud kérni.)  mi miatt a mini implantátum árak a legfontosabbak? Ennek az az oka, hogy nálunk műfogsor árak nincsenek, mivel ez a termék teljesen ingyenes. (Ez elsőre lehetetlennek hangzik, pácienseink rá is szoktak kérdezni.) Amiért fizetni kell, ez az implantátumokhoz kapcsolódó anyag költség és munkadíj. (Ezt az információt a legfelső menüsor „Árak” menüpontja alatt fogja megtalálni.) Ezért díjainkat leginkább a mini implantátum árak határozzák meg.

Kulcskérdés a mini implantátum árak nagysága

A mini implantátum árak nagysága kulcskérdés, ha Ön fix fogsort készített magának. A mechwartdental.hu oldalhoz tartozó rendelőben (Elérhetőségeinket megtalálja, ha rákattint a legfelső menüsor „Kapcsolat” menüpontjára. A cím, az e-mail cím mellet itt található telefonszámunk, melyen időpontot tud kérni.) különösen nagy jelentőséggel bírnak a mini implantátum árak. Ennek az az oka, hogy itt főleg ez a szám határozza meg díjainkat, ugyanis magáért a műfogsorért nem kell fizetni, csak a beültetéséhez kapcsolódó szolgáltatásokért és az anyagköltségért. Ez elsőre hihetetlenül hangzik, pácienseink rá is szoktak kérdezni, pedig ez az igazság. Nálunk a mini implantátum árak határozzák meg ezt az összeget, mivel a protézisért teljesen ingyenes.

A mini implantátum előnyei

A mini implantátum segítségével rögzített fogsor a lehető leghatékonyabb megoldás. Ez a technika teljesen stabil. A mini implantátum előnyei:

  • A fogsort négy vagy pedig hat darab mini implantátum rögzíti.
  • Mivel a megoldás szilárdan áll, a páciens nyugodtan ehet, akár olyan ételeket is, amiket hagyományos protézissel nem mert fogyasztani.
  • A fogak mozgása nem akadályozza a hangképzést, a beszéd nem lesz elmosódott.
  • A műfogsor nem mozdul el, így nem sérti fel az ínyt, nem szorul a műíny alá gyulladást okozó ételmaradék.
  • A fogsort a páciens bármikor saját maga eltávolíthatja és vissza is helyezheti.
  • A mini implantátumok annyira stabilan rögzítik a műfogsort, hogy a páciens el is felejti, hogy protézist visel.

A mini implantátum árak ellenértéke

A mini implantátum árak esetében is az egyik fő kérdés, hogy a páciens mit kap ellenértékként. A mini implantátum árak azért érik meg a rájuk fordított összeget, mert a páciens egy sokkal jobb életminőséget fog kapni. A technika előnyei a következők:

  • A protézis nem fog többé mozogni.
  • Ez által az evés újra öröm lesz, nem lesz több gond a rágással.
  • az emésztés már a szájüregben megkezdődik és a fogak is komoly szerepet játszanak ebben. Így a stabil fogsor által ez a folyamat is javulni fog.
  • A beszéd tisztább lesz.
  • A mozgó műfogsor miatt a páciensben ez idő után szorongás alakul ki, félni fog attól, hogy a fogsor kiesik. A stabil műfogsor ezt a rossz érzést is megszünteti.
  • A mini implantátummal rögzített fogsor alá nem szorul be gyulladást okozó ételmaradék.
  • A mini implantátum árak még kedvezőbbek annak a ténynek a fényében, hogy ezt nem mindig egészítik ki fogsor árak, hiszen nagyon sok esetben – kis átalakítás után – a régi fogsor is használható.