A műfogsor árak meghatározó információk lehetnek, amikor egy páciens fogorvost választ magának. Ezek az összegek nagyban befolyásolhatják, hogy kihez fordul az ügyfél. Azonban a műfogsor árak mellett van még egy tényező, ami nagyon számít, ez pedig a minőség. Ez a szempont fontosabb, mint a műfogsor árak, hiszen egy – egy jó sikerült protézis akár évtizedekig kitarthat, ráadásul nagyon fontos funkciókat lát el, a fogakat helyettesíti. A fogsornak pedig jóval összetettebb feladatai vannak, mint a rágás. Ezek a következők:
- Az emésztés elsősorban a gyomor feladata, de ez a folyamat már a szájban elkezdődik. (Ezért van az, hogy azoknak a gerinceseknek, akiknek nincsenek fogaik – például a madaraknak – bonyolultabb a gyomorszerkezetük. Ők nem kapnak segítségét a szájban az emésztéshez, máshogy kell megoldaniuk ezt a problémát.) Az elől lévő fogak felaprítják a táplálékot, míg a hátul lévő őrlőfogak pépesítik azt. A nyál is elkezdi bontani a táplálékot. Fogak híján a gyomor túl lesz terhelve, így emésztési problémák alakulhatnak ki. (És általában ki is alakulnak.)
- Az jól megrágott étel nemcsak a gyomor miatt fontos. Az egy darabban lenyelt táplálék megsebezheti a nyelőcsövet.
- A megfelelő rágás a testsúllyal is kapcsolatban van. Ennek az az oka, hogy az alapos rágás mellett hamarabb érezzük a teltségérzetet. Akik rohanva esznek, könnyebben elhíznak, mint azok a társaik, akik alaposan megrágják az ételt. (Amihez az kell, hogy a fogsor stabil legyen.)
- Ahhoz, hogy az emésztőnedvek megfelelően hozzáférhessenek az ételhez, szükséges, hogy a táplálék meg legyen rágva. Ennek hiányában az étel kihasználatlanul fog állni az emésztőcsatornákban, ráadásul gyomorégést, magas gyomorsavat, puffadást okoz.
- Az alapos rágás csökkenti a bakteriális fertőzések kockázatát.
- A fogak hiánya együtt jár azzal, hogy elveszik az étkezés öröme, szélsőséges esetben ez a cselekedet, akár szégyenérzettel is eltöltheti a pácienst, aki inkább nem eszik mások előtt.
- A hangképzés már a szájban is történik, ebben a fogak is részt vesznek. A nem megfelelően rögzített fogsor esetén a beszéd elmosódott lesz, enyhe beszédhiba alakul ki.
- A nem minőségi műfogsor rögzítés esetén a fogsor egy erőteljes köhögéstől vagy hangos nevetéstől kieshet. Ez miatt a páciensben gátlások alakulnak ki, nem mert természetesen viselkedni, elkezdi túlkontrollálni magát, szélsőséges esetben akár szociális fóbia is kialakulhat, ami nemcsak a magánéletére hathat ki, hanem a munkájára is.
- A nem elég jó minőségű műfogsor rögzítés esetén a páciens tisztában lesz azzal, hogy műfogsor elmozdulhat, kieshet, ezért inkább nem beszél, görcsösen visszafogja magát, gátlások alakulnak ki benne.
- Az állandóan mozgó műfogsor kellemetlen érzés, a páciens nem fogja komfortosan érezni magát.
- A fogak hiányában az állkapocs csontállománya lassan romlani kezd.
- Veszélye még a fogak hiányának az, hogy a hiányos fogsorban lévő rések miatt a fogak elmozdulnak az eredeti helyükről, a fogsor girbe – gurbává válik. Ez csak fogszabályzással korrigálható.
- A fogak védik az ínyt a sérülésektől. (Nem véletlen, hogy a fogzománc a test legkeményebb anyag.) Hiányában ez a felület sérülékennyé válik.
- Az egészséges fogsor hozzátartozik az ápolt kinézethez. A fogak nélküli, vagy hiányos fogsorú ember könnyen érezheti ápolatlannak magát. Ez szorongást, önbizalomvesztést okoz.
A műfogsor árak ellenérteke ezeknek a feladatoknak a jó minőségű működése. (Ez elengedhetetlen a teljes és kényelmes élethez.)
De az sem mindegy, hogy a fogpótlás milyen anyagból készül, hiszen ez a tényező is nagyban befolyásolja a műfogsor árak nagyságát.
Műanyag műfogsor: Ez a legolcsóbb megoldás. Igazából ez az egyetlen előnye a megoldásnak. A műanyag ugyanis nem elég kemény, könnyen törik. Ez miatt csak átmeneti megoldásként szokták alkalmazni. Ezért van az is, hogy ez a megoldás a legolcsóbb.
Fém műfogsor: Általában nemesfémekből készítik el a megoldást. Ez már egy kemény megoldás, biztonságosan lehet vele rágni, ritka, hogy letörne. Azonban van egy nagy hátránya. Ez pedig, hogy a fémen látszik, hogy nem igazi, egyértelmű, hogy a páciensnek műfogsora van. Ez a szempont csak pár évtizede lett hiba. Előtt inkább előny volt ez, hiszen mutatta azt, hogy a páciensnek telik aranyfogakra, jó anyagi helyzetben van. De a megatrend mostanában a természetesség, így ezt a fajta megoldást ma már nem nagyon használják.
Kerámia műfogsor: A kerámia teljesen természetes hatású, nagyon esztétikus megoldást lehet ezzel elérni. Egyetlen hátránya van, az, hogy nem elég kemény, könnyen eltörhet.
Fémkerámia műfogsor: A kerámiát és a fémet ötvözik. Alura kerülnek a fém fogak, amire egy kerámia bevonat jön rá. Így a fogak kemények lesznek, de esztétikusak. Azonban a veszélye a technika az, hogy alul, az íny felett kialakulhat egy szürke csík, ahogy a fém előjön a kerámia alól. Ezért nagyon visszahúzódó ínyű páciensek esetén meggondolandó a technika alkalmazása.
Cirkonium – oxid műfogsor: Ez egy teljesen új technika, ami új távlatokat nyit meg a műfogsor történetében. Ugyanis teljesen kemény anyagú, jól lehet vele rágni. És ez mellett még a legtermészetesebb hatást is nyújtja a felsorolt lehetőségek közül, de a díjak is ennél a megoldásnál a legmagasabbak.
De a fogak anyagán kívül még vannak különbségek, amik befolyásolhatják a műfogsor árak nagyságát. Ez pedig az, hogy milyen technikával készül el a fogsor. A legismertebb a hagyományos fogsor, amit válószínűleg Ön is látott már. Itt a technika a következő részekből ál:
Ez a megoldás sokkal jobb és kényelmesebb, mint a fogatlanság állapota, mégsem tökéletes. Ennek az az oka, hogy a megoldás mozog, ezért nem tudja maradéktalanul és megfelelő minőségben ellátni azokat a feladatokat, amiket a műfogsornak el kell látnia. Ennek az az oka, hogy a rögzítésről mindössze a vákuumhatás, a pontosan illeszkedő alaplemez és a gravitáció gondoskodik. Szerencsére vannak más technikák is. Pár évtizede jelent meg az Amerikai Egyesült Államokban az u.n. fix fogsor. Magyarországra azonban csak néhány éve került, így még nem sokan ismerik a megoldást, de egyre elterjedtebb lesz, mivel ezzel a fajta rögzítéssel a protézis teljesen szilárdan áll. A fix fogsor lényege, hogy az állkapocscsontba mini implantátumokat ültetnek, (Ezek az implantátumok nagyon vékonyak, átmérőjük mindössze 1,8 és 3,6 mm között van, így behelyezésükhöz nem kell felvágni az ínyt.) amik gömbfejekbe végződnek. Ezekre a gömbfejekre lehet rápattintani a műfogsoron található patentokat. Akárcsak a hagyományos műfogsort, ezt a megoldást is eltávolíthatja a páciens akár az otthonában is. A fix fogsor egyik nagy előnye, hogy nem biztos, hogy a technikához kell új protézis, legtöbb esetben – egy kis átalakítással – egy hagyományos műfogsor is jó hozzá. Ez kellemesen csökkenti a műfogsor árak nagyságát is.