fbpx

Végleges műfogsor rögzítés

Mi miatt olyan lényeges a végleges műfogsorrögzítés? Mi miatt van az, hogy annyira várnak erre a technikára? Mindenki, ami már átélte a problémákat, amiket a hagyományos protézis okoz, tudja, hogy a végleges műfogsorrögzítés egy olyan  megoldás, amire egyszerűen szükség van. A fogsor ugyanis nagyon sok feladatot lát el, és ezeket megfelelő minőségben kell teljesíteni. Ha ez nem történik meg, akkor bizony a páciens életminősége jelentős mértékben fog romlani. Mik ezek a feladatok, amiket a fogsornak mindenképpen el kell látnia:

  • A fogsornak szociális szerepe is van. Ha a fogsor hiányzik, vagy pedig rossz állapotú, az egyet jelent az igénytelenséggel. A páciens ezt érezni fogja, nem érzi majd jól magát más emberek társaságában, mivel attól fél, hogy kinézik a fogai miatt. Ezért egy idő múlva emberkerülővé válhat, ami nemcsak a magánéletére hat majd ki, hanem a munkájára is. Ennek a helyzetnek a következményei akár beláthatatlanok is lehetnek.
  • A fogak elsődleges feladata a rágás. Ehhez stabilan kell állniuk. Az emésztés már a szájban megkezdődik, amiben a fogsor tevékeny részt vállal. Az elöl lévő fogak feldarabolják az ételt, a hátul lévő örlőfogak pedig pépesítik ezt. (Ebben a folyamatban a nyál is részt vesz, ez az anyag is segíti a fogak munkáját.) Ha ez nem történik meg, akkor a gyomor túl lesz terhelve, hiszen az emésztés egész feladata rá hárul, így megnő az esélye az emésztési problémák kialakulásának. (Az előemésztés fontossága látszik a madarak példájában is. A madaraknak nem lehet foguk, mivel a fogak okozta túlsúly miatt nem tudnának repülni. Ezért dupla gyomruk alakult ki, hogy nem legyen a gyomor túlterhelve, meg legyen osztva az emésztés feladata.)
  • A nem megfelelő minőségben megrágott étel megsebezheti a nyelőcsövet.
  • Nemcsak az emésztés történik a szájban is, hanem a hangképzés is. Abban az esetben ha a fogak hiányoznak, vagy pedig nem elég stabilak, kialakul egy enyhe beszédhiba, hiszen a beszéd elmosódik.
  • A nem megfelelő minőségű rágás egyet elhízást okozhat. (és nagyon sok esetben okoz is) Ugyanis ilyenkor a páciensben nem alakul ki időben a teltségérzet, ezért többet eszik, mint kellene. Ezzel nemcsak a gyomrot terheli meg, hanem túlsúly is keletkezhet.
  • A nem megfelelően rögzített műfogsorral nem lehet megfelelő minőségben enni. Nemcsak az evés öröme veszik el, hanem lesznek olyan ételek, amiket egyszerűen nem tud megenni a páciens. Ezek a nehezen rágható, vagy pedig ragacsos ételek.
  • A fogsornak szilárdan kell állnia, ellenkező esetben nagyon kellemetlen helyzeteket tud okozni a páciensnek. A nem elég jól rögzített fogsor kieshet egy erőteljes nevetés vagy pedig köhögés során. Ezek miatt a páciens kínosan érzi magát, az is megtörténhet, hogy egy idő után már nem fog szívesen emberek közé járni, inkább otthon marad, kialakul egy szociális szorongás. Ez nemcsak a magánéletére lehet negatív hatással, hanem a magánéletére is.

De a végleges műfogsor rögzítés nemcsak az miatt fontos, hogy a páciens teljes életet éljen, hanem azért is, hogy az fogak egészsége minél inkább meg legyen óvva. Egy fog hiánya ugyanis további problémákat is okozhat. (A műfogsor készítése során ezért nagyon fontos kérdés az, hogy mióta áll fent a fogatlanság állapota.) A hiányzó fog ugyanis a következő problémákat tudja okozni:

  • A fogak egymást támasztják. Így ha egy kiesik a sorból, akkor a többi fog is bajban van. Ilyenkor – támaszték híján – eldőlnek, a fogsor girbe – gurba lesz. Ezen már csak a fogszabályozás tud segíteni, ami egy évekig tartó, kellemetlen és költséges procedúra.
  • A fogak az alattuk lévő csontállományt is véd, így a csontszövet károsodik, ha hiányoznak a felette lévő fogak.
  • Amennyiben egy vagy több fog hiányzik, a többi fog túlteherlődik.
  • Amennyiben több fog is hiányzik, az egész harapási felület módosulni fog, tulajdonképpen megsüllyed. Ez a helyzet az esetek jelentős hányadában rágóízületi problémákat okoz.
  • Szintén veszélyes az is, hogy a fogaknak ilyenkor csak a koronarésze kerül más helyre, a gyökre marad az eredeti helyén. Ennek következményeképpen a rágóerő nem függőleges lesz, hanem bedől. Ez plusz terhelést jelent a fogra, ami miatt egy idő után mozogni fog.

Ezekkel a problémákkal a páciens legtöbb esetben csak akkor találkozik, amikor pótoltatni akarja az elveszett fogait. A szerencsés helyzet az, ha ezzel nem vár, ugyanis ebben ez esetben még nem jöttek elő ezek a problémák.

A végleges műfogsor rögzítés megoldja ezeket a gondokat. Miben más ez a megoldás, mint az eddig ismert technikák? A fogprotézis a legelső időkben (ami még az ókorban volt) csak esztétikai célt szolgált, nem lehetett vele sem rágni, sem beszélni rendesen. Az a fajta fogprotézis még csak drágakövekből, illetve aranyból készült műfogak voltak, amiket huzalokkal rögzítettek a még meglévő fogakhoz. Ennek a szerkezetnek tulajdonképpen nem volt más funkciója, minthogy jelezze viselője gazdagságát és hatalmát. A műfogsorok nagyon lassan fejlődtek, aminek a fő oka az volt, hogy az ókorban és a középkorban nem számított problémának a hiányos fogsor, főleg a köznép között. A jobbágyság között tulajdonképpen teljesen természetesnek tartották a hiányzó és rossz fogakat.

A XX. századra állt elő az a helyzet, hogy társadalmi elvárás lett a rossz fogakat pótolni. Ekkor jelent meg a ma is leggyakrabban használt fogprotézis, ami egy műínyből, egy alaplemezből és a műfogakból állt. Itt a stabilitásról a vákuumhatás, a gravitáció és a pontosan illeszkedő alaplemez gondoskodott. Ez egy jó megoldás volt, de még nem tökéletes, hiszen ez sem volt elég stabil. (Bár jóval szilárdabban állt, mint elődjei.) A XX. század végén jelent meg a megoldás alternatívája a fix fogsor. Ennél a technikánál az állkapocscsontba mini implantátumokat ültetnek, amikre rápattinthatók a műfogsor alján lévő patentek. Jelenleg ez a legstabilabb megoldás, ez kínálja a legnagyobb komfortérzetet. Azonban még ezen túl is vannak előnyei ennek a technikának:

  • Az állkapocscsontba ültetett implantátumok hasonlóan viselkednek, mint a foggyökerek, ezért megakadályozzak az állkapocscsont sorvadását, óvja a csontszövet minőségét.
  • A fix fogsornak nem része a szájpadlással érintkező műanyag lemez, ami hányingert és émelygést szokott okozni.
  • A fix fogsor esetén nem áll fent az a veszély, hogy ételmaradék szorul az alaplemez alá.
  • Ennél a technikánál nincsen szükség fogsor ragasztókra.
  • A fix fogsor nem torzítja el a beszédhangokat.
  • A végleges műfogsorrögzítés jóval természetesebb kinézetű, mint a hagyományos megoldás, így nem látszik rajta, hogy protézis, ezért a páciens kinézete akár éveket is fiatalodhat.

Létezik végleges műfogsor rögzítés?

Létezik végleges műfogsor rögzítés? Van olyan technika, ami biztosít minket arról, hogy úgy fogjuk érezni, hogy az elveszettet fogsorunk olyan a szájunkban van, és élvezhetjük mindazt az előnyt, amit a fogak adni tudnak? Igen, van egy ilyen technika, ami mindezt biztosítja, létezik végleges műfogsor rögzítés. Jöjjön el a Mechwart Dentálhoz (Elérhetőségeinket megtalálja a legfelső menüsor végén, a „Kapcsolat” menüpontja alatt. Személyes találkozó előtt mindenképpen szükség van egy időpont egyeztetésre.) és ismerje meg milyen jobban ezt a fix fogsor néven futó megoldást! Ha körbenéz honlapunkon rengeteg információt fog megtudni róla, de mi is szívesen adunk felvilágosítást. A végleges műfogsor rögzítés egy forradalmian új és hatékony megoldás.

 

A fixen rögzített fogsor

A fixen rögzített fogsor az a technika, amit a Mechwart Dentál (Elérhetőségeinket megtalálja a legfelső menüsor végén, a „Kapcsolat” menüpontja alatt. Személyes találkozó előtt mindenképpen szükség van egy időpont egyeztetésre.) kínál. Ez a technika fix fogsor néven van forgalomban, egy nagyon szilárdan rögzített protézisről van szó, ami nagyon jó minőségben helyettesíti az eredeti fogsor. Természetesen ezt a technikát is eltávolíthatja a páciens, és bármikor vissza is helyezhet, ahogy a hagyományos műfogsort. Mi miatt ilyen szilárd az a megoldás? A fix fogsor részei  az állkapocscsontba ültetett implantátumok, amik gömbfejekbe végződnek. A páciens ezeket tudja összepattintani a rögzített fogsor alján lévő patentekkel.

 

 

Mi miatt olyan fontos a megfelelő protézis rögzítés?

A megfelelő színvonalú protézis rögzítés a lelke az egész technikának. Ez nélkül nem lehet megfelelően használni a műfogsort, a stabil protézis rögzítés egyszerűen kell. Ezt mindenki tudja, aki viselt már műfogsort. Ugyanis a fogsor számtalan fontos feladatot lát el. Ezek a következők:

  • A fogak részt vesznek az emésztésbe, ugyanis ez a folyamat már a szájüregben elkezdődik. Az elöl lévő fogak szétdarabolják az ételt, a hátul lévők pedig pépesítik azt. Ha fogak nem elég szilárdak, akkor a nehezen rágható és és a ragacsos ételek nem lesznek megfelelően előemésztve.
  • A fogsor a hangképzésben is részt vesz. A tiszta beszédhez kell az, hogy a fogak stabilan álljanak.
  • Nem megfelelő minőségű protézis rögzítés esetén megeshet, hogy a technika kiesik a páciens szájából.

A legjobb műfogsor rögzítés

Mi a legjobb műfogsor rögzítés? Hogy tudjuk ezt elérni? A lehető legjobb műfogsor rögzítés tulajdonképpen a lelke az egész technikának. Megfelelő műfogsor rögzítés nélkül a protézis nem működik rendesen, nem lehet vele sem enni, sem beszélni, és rengeteg kényelmetlenséget okoz. Ezért a legfontosabb, hogy a rögzítés rendben legyen. Ezt a feltételt több féle módszerrel is próbálták már elérni. Az ókorban huzalokkal rögzítették a műfogakat az egészséges fogakhoz. Ez annyira nem működött, hogy ezek a protézisek csak esztétikai célt szolgáltak, enni nem lehetett fele. Ma a legelterjedtebb megoldás az, hogy a műfogsor a pontosan illeszkedő alaplemez, a vákuumhatás és a gravitáció tartja. Ez sem teljesen jó megoldás, de szerencsére ma már van egy alternatívája a technikának, a fix fogsor, ami a lehető legstabilabb műfogsor rögzítés.

Fix fogsor a Mechwart Dentálnál

A Mechwart Dentál (Elérhetőségeinket megtalálja a legfelső menüsor „Kapcsolat” menüpontja alatt. Személyes találkozó előtt mindenképpen szükség van egy időpont egyeztetésre.) rendelőjében elérhető a fix fogsor. Ezt nagyon kevés budapesti fogászati rendelő mondhatja el magáról, hiszen a fix fogsor még egy viszonylag új technikának számít hazánkban. (Az Amerikai Egyesült Államokban már húsz éve létezik, de el kellett telnie pár évnek, hogy Magyarországra is eljusson.) Ez a fajta protézis egy olyan műfogsor biztosít, ami teljesen stabilan áll, a páciens bátran ehet, ihat, beszélhet, köhöghet és nevethet vele, stabilan fog állni. A megoldás szilárdságát az állkapocscsontba ültetett mini implantátumok biztosítják. Ezeknek a vége gömbfejekbe végződik, amire rápattinthatók a fix fogsor alján lévő patentek.

 

Miért jó megoldás a végleges műfogsor rögzítés?

Mi miatt annyira jó megoldás a végleges műfogsor rögzítés? Mi miatt keresik egyre többen ezt a technikát? (A végleges műfogsor rögzítés egy viszonylag új megoldás, az Amerikai Egyesült Államokban nagyjából húsz éve használják, Magyarországon pár éve jelent meg. Még nem sokak ismerik, de egyre szélesebb körben elterjedtebb lesz, hiszen egy nagyon sok előnnyel járó megoldásról van szó.) Ez a fajta fogsor stabil, de mégis könnyen eltávolítható, és bármikor vissza is helyezhető. Jöjjön el a Mechwart Dentálhoz! (Elérhetőségeinket megtalálja a legfelső menüsor „Kapcsolat” menüpontja alatt. Személyes találkozó előtt mindenképpen szükség van egy időpont egyeztetésre.) Tudjon meg minél többet a technikáról! Ha mindent megtud a végleges műfogsor rögzítés lehetőségről, akkor Ön is ezt a megoldást fogja választani.

Nagy kincs a stabilan rögzített fogsor

Nagy kincs a stabilan rögzített fogsor. Akinek szüksége van erre a technikára, az pontosan tudja, hogy miről beszélek. A nem elég szilárdan rögzített fogsor rengeteg kellemetlen percet okoz viselőjének. A protézis ebben az esetben kieshet, ráadásul nem lehet vele rendesen enni, és a beszéd is elmosódottá válik. Ezek elég komoly problémák. Szerencsére van már megoldás, ez pedig a mini implantátumokkal rögzített fix fogsor. A Mechwart Dentálnál (Elérhetőségeinket megtalálja a legfelső menüsor „Kapcsolat” menüpontja alatt. Személyes találkozó előtt mindenképpen szükség van egy időpont egyeztetésre.) elérhető ez a technika, ráadásul nagyszerű minőségben és korrekt árakon. Jöjjön el hozzánk, hiszen a stabilan rögzített fogsor olyan technika, ami megváltoztathatja az életét!

 

 

Milyen a jó protézis rögzítés?

Milyen a jó protézis rögzítés? Milyen feltételeknek kell megfelelnie ennek a technikának, ahhoz, hogy azt tudjuk mondani, hogy ez a fajta protézis rögzítés megfelelő (sőt kiváló!) minőségű? Ez elsősorban nem más, mint az, hogy a műfogsor elég stabil legyen, lehessen vele:

  • jókat enni, és ne kelljen félni, hogy ez gondot okoz
  • biztosítsa a tiszta beszédet
  • ne kelljen attól tartani, hogy egy erőteljesen nevetésnél vagy pedig köhögés során kiesik a műfogsor

De vannak más kritériumok is, amit a protézis rögzítéssel szemben támasztunk. Ez pedig az, hogy pontosan illeszkedjen, és ne kelljen attól félni, hogy kidörzsöli az ínyt, vagy pedig ételmaradék szoruljon be alá. Jó protézis rögzítés esetén nem történhet ilyen kellemetlenség.

A lehető legstabilabb műfogsor rögzítés

A lehető legstabilabb műfogsor rögzítés mindenkinek az álma, aminek már szüksége van erre a megoldásra. Sajnos a legtöbb műfogsor rögzítés nem elégséges minőségű. Persze jobb, mint a fogatlanság állapota, de nem tökéletes. Ennek az az oka, hogy a hagyományos protézisnél a stabilitásról mindössze a vákuumhatás, a gravitáció és a pontosan illeszkedő alaplemez gondoskodik. Ez nem elég. (Sajnos más hibája is van a hagyományos műfogsornak, ez pedig az, hogy a technika része még egy műanyag lemez, ami a szájpadláshoz illeszkedik. Ez könnyen okozhat hányingert és émelygést. A páciensek egy része egy idő után megszokja, de nem mindenki.) Szerencsére ma már piacon van egy újfajta műfogsor rögzítés: a fix fogsor.